Viszonylag korán keltem. Először is felköszöntöttük Emőt a születésnapja alkalmából. Emő és Áron leszavazta, hogy együtt menjünk a piacra, így rám maradt a feladat. Az idő nagyon csípős volt. Gyorsan bevásároltam és elkezdtem készíteni az ünnepi reggeli nagy attrakcióját, a kapros mustáros füstölt lazacfilét a fokhagymás pirítóson. Közben begyújtottam a cserépkályhába.
Alig szusszantam egy kicsit, kezdhettem készíteni az ünnepi ebédet. Emő sokat segített, de a három féle, egyenként is macerás kaja készítése az egész délelőttre rátelepedett. A legnagyobb segítség az volt, hogy el tudta érni Áronnál, hogy amíg mi készítjük az ebédet, addig ő üljön le és írja a leckéjét.
Elsőnek a diótortához kezdtem. Elővettem a szakácskönyvemnek az ide vonatkozó Vikitől beírt fejezetét és pontról pontra betartva Viki utasításait, készült a diótorta. Amikor két fázis között volt egy kis idő, akkor előkészítettem a bufallói csípős csirkeszárnyhoz a csípős és a nem csípős kenőcsöket. Talán ez a fejezet a legmacerásabb az egészben. Amikor már kitettem hűlni a diótorta tésztáját (amiben természetesen egy szem liszt sincs), kezdhettem sütni a szárnyakat. Panír, fritőz, kenőcs, sütő. Végül nekiálltam a görög salátának, de ebben Emő átvállalta a nehezét. A kész diótorta bekerült a hűtőbe pihenni néhány órát, mi pedig kezdhettünk ebédelni. Csak azért bírtuk délután négyig étlen szomjan, mert jól bereggeliztünk. Később a kávéhoz még a diótortát is megkóstóltuk. Drága Róza szavaival és hanghordozásával Íísteni volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése