Még reggeli előtt elgurultam a Dabi Vegyesboltba, mert hiányzott a reggelihez némi pékárú valamint vöröshagyma és szemes bors a csülök főzéséhez. Áron elkezdte készíteni a reggelit, én pedig elindítottam a csülök főzését az új nagy kuktában. (só, bors, hagyma, fokhagyma, babérlevés, sárgarépa). Naná, hogy a kúp alatt terítettünk. Olyan gyönyörű az idő, hogy ennél jobbat nyralásra sem kívánhatunk.
Új dilim, hogy időnként megnézem az oda-vissza játszó villanyóránkat. Most már van értékelhető adat. A bekötése óta (június 3.) 94 kWó termelés és 64 kWó fogyasztás, ami közelítőleg megfelel az áltainterlunk előre tervezettnek, miszerint a megtermelt energia 2/3-át fogjuk elfogyasztani és az 1/3-át az ELMŰ-nek eladni. Közben felhívtam a Mikus urat, hogy most már alkalmas lenne az időpont a csatlakozó dugalj felszerelésére, mert az ELMŰ már végzett a munkálatokkal.
Áron és Möci a kúp alatti takarítással készülnek a holnapi sörkör bulira, én addig fűnyírással szenvedek.
Három-négy órai főzés után lekapcsoltam a platnit a csülök alatt és hagyom egy éjszakát ázni a saját levében.
Möci kitapétázza a bázist a képeivel. Közben időnként megrendel nálam némi faljavítást és teljesen újjá varázsolja a dömsödi ház belvilágát.
Kijött a telefonos is és megállapította a szűrő hibás bekötését, de sokkal nem lettünk előrébb, mert a rendszer csak bejövő hívások fogadására alkalmas. Tárcsázáskor azt mondja, hogy "ez a szolgáltatás kimenő hívásokra nem használható."
Ebédre Möci nagyon finom tejfölös kapros tökfőzeléket készített és azt tálalta fel a grillcsirke maradékával.
Délután beöltöztünk és kimentünk a teniszpályára. Áron először engem fárasztott tropára, azután Emő tanítását vállalta el. Amikor visszajöttünk, már olyan fáradt voltam, hogy csak térdelve tudtam a gyomtalanítást végezni.
Megigazítottam a Scenicen a lakókocsi elektromos csatlakozóját.
Vacsorára a fokhagymás kacsatöpörtyűt ettem saját termésű újhagymával és paradicsommal, mellé sörrel.
Kikészítettem a bográcsállványt és az üstöt kimosva. Estére lehül a levegő, de ez nem probléma, mert még egy nagyot szaunázunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése