Egész éjjel fájt a homlokom. Talán csak annyi volt az egészben a biztató, hogy egyre kevésbé fájt és bár óránként felébredtem, de abban bíztam, hogy reggelre teljesen elmúlik. A doktor úr ugyan mondta, hogy amikor a lidokain hatása már alább hagy, akkor egy kicsit fájni fog és akkor bevehetek egy fájdalomcsillapítót, azt amit máskor szoktam, de ő nem tudhatta, hogy nekem nem szokott fájni a fejem és ezért nincs is itthon ilyesmi.
Möci adott két szem valamit, de gondoltam, majd csak elmúlik a fájdalom anélkül is.
Azután lassan eljött a reggel és már alig fájt. Most már csak arra kellett figyelnem, hogy 9:50-re beérjek a Fehérvári úti rendelőbe megmutatni a főorvos úrnak, hogy mi van a kötés alatt.
.
Áronnal megállapodtam, hogy mire visszajövök összeállítja az Adriára szükséges ruhatárát, amit majd Möci meg én átnézünk. Bekaptam egy szelet vajas kenyeret, rajta kolbászkarikákkal és sikerült elkapnom a 9:12-kor induló 153-ast.
A buszon és a váróteremben olvasással ütöttem el a szorongásomat. Amikor a kötést leszedték, megint nagyon fájt, de nem haltam bele. Utána bekenegették valamivel és kaptam egy sokkal kisebb kötést.
Otthon összekészítettem a notebookot és megbeszéltem az átadás - átvétel helyét és időpontját.
Emőke talált a Manna nyakában egy kullancsot és nekiálltunk hárman kioperálni, de sem sikerült. Abban maradtunk, hogy Mannát el kell vinni egy állatorvoshoz.
Elvittem a notebookot a Déli pályaudvarra és mire visszaértem Manna már túl volt az operáción. Emőke egyedül megoldotta a problémát.
Néhány pálinkával enyhítettem a kettőnk kezelése okozta fájdalmaimat. Meghallgattam Möci evangelizációját és végignéztem a Spanyol-Olasz konföderációs kupa meccsét. Nem volt túl izgalmas a meccs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése