Csak 11:20-ra kellett megjelennem a sebészeten, de én már reggel nyolckor nagy pánikban voltam. Hiába nyugtatott mindenki, én csak izgultam. Möci elkísért, Áron pedig azzal búcsúzott, hogy ha izgulok, akkor gondoljak rá.
Ha utólag meggondolom, akkor szinte nem fájt, de azért nem tudtam megállni, hogy ne hisztizzek. Amikor már túl voltam az egészen, akkor szinte repdestem az örömtől. Doktor úr csak annyit mondott, hogy szombatig még ne érje víz a sebet.
Möcivel először beültünk az Allé mellett egy kávéházi teraszra és két kávé mellett élveztük a déli napsütést.
Mielőtt hazamentünk, még betértünk a csarnokba és vásároltunk ezt-azt az ebédhez.
Délután négyre kellett mennem Kádár úrhoz, megbeszélni a pénzügyeinket. A megbeszélés annyira elhúzódott, hogy hazafele a 139-esről felhívtam Möcit, jöjjön le az autóhoz, hogy azzal is csökkentsük a késésünket Ellinél.
Elli először Möcit vette kezelésbe. Addig én Feri bácsival a kertben tettem a törvényt. Amikor rám került a sor, munka közben sokat nevetgéltünk.
Otthon már csak hideget vacsoráztunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése