Áronnal már reggel elkezdtük a készülődést.
Még kimentem a kertbe egy utolsó adag diót szedni. Béni átszólt, hogy adhat-e egy-két padlizsánt és néhány szem paradicsomot. Közben megbeszéltük, hogy a közöttünk fekvő kertben milyen elhanyagolt minden és milyen nagy a gaz. Egyikünk sem szeretné a magas parlagfüvet bejelenteni a Polgármesteri hivatalban, mert nem akarunk rosszat a tulajnak, de valamit kellene tennünk.
Áronnak az volt a kérése, hogy a Mannát már ne engedjük ki, mert akkor nehezen fogjuk beterelni a hordozókájába.
Becsomagoltuk a megmaradt kajákat (körömpörkölt és a kelkáposzta főzelék), kenyeret, tejet, kolbászt és a félkész kefirt.
Áron az iskolai cuccaira koncentrált, én pedig az egyebekre.
Összeszedtük a lehullott, de még ép almákat és azt is összecsomagoltuk a Bénitől kapott zöldségekkel és lassan indultunk haza Budapestre.
11-kor már otthon voltunk. Felvettük Möcit és letettük Mannát. Útközben Halmosékhoz beugrottunk venni valami édes és sós ropogtatni valót, hogy Halmosékhoz ne menjünk üres kézzel.
Áron rögtön lepattant és megszervezte a maga kis társaságát, főleg Lócit és Menyust. Möci a kiszemelt áldozataival traccsolt, én meg rögtön megkóstoltam Halmos Mari tradicionális bogrács gulyását.
Az idő nem volt kifejezetten jó, kerti mulatságok tartására, ezért mindenki a fenti nagy konyhában gyűlt össze. Jó nagy tumultus alakult ki és ha egy poharat szerettem volna szerezni az üdítőm számára, az nagy átszervezésekkel volt csak megvalósítható.
A családi buli ettől még jobb lett. Nekem az tetszett nagyon, hogy érezni lehetett, hogy itt mindenki szeret mindenkit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése