Mire felébredtünk 3/4 7-kor, Áron már pakolta a táskáját és készült elindulni. Hétkor már tova.
Lementem a CBA-ba. Vettem tejet, debrecenit és egy kiló lecsónak való kolbászt, meg ahogyan Möci rendelte, őrölt szerecsendiót.
Möci elkezdett csaszatolni és ezzel akadályozott a reggeli készítésében. Amikor végül nagy nehezen beengedett a konyhába, készítettem neki tükörtojást, magamnak pedig lágy tojást és főtt debrecenit mustárral.
Délelőtt még azt terveztem, hogy egyenesbe teszem a Vám és adóhivatallal az ügyeimet.
Jól bereggeliztünk.
Dél körül megint bementünk az IKEA-ba, mert az "ALBERT" polc, ami a bemutató térben Möcinek annyira megtetszett, csak ma érkezik a raktárba. Áron is jött velünk. Vásárlás után hot dogoztunk.
Délután 4-re megérkeztek a fiúk. A gyerek német jobban ment, mint azt gondoltam volna. A lényeget nem felejtették el tavaly óta. A felnőttek persze elmismásolták az első órájukat.
Este felmentem Möcihez és megnéztem, hogyan boldogul a polcok összeszerelésével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése