Reggel nyolckor keltem és egy rövid mosakodás után indultam Gáborért, mert tegnap azt mondta, hogy akkor folytatjuk a munkát, amikor érte megyek. A földről felkaptam az éppen akkor lehullott ép és gyönyörű almát, hogy azt frissiben viszem Klárinak.
Gábor és Klári éppen akkor jöttek a napi bevásárlásból, amikorra én is odaértem. Először főztek nekem is egy kávét, majd Gábor megmutatta a kora reggel elkészített bekötési vázlatot, hogy miként lehet megvalósítani az elképzeléseimet.
Átjött és nekikezdtünk a munkákhoz. Az volt a munkamegosztás a kettőnk között, hogy ő végezte azokat a munkákat, amikhez ész és tudás kellett, én pedig azt amiket ő kirótt rám.
Eleinte nagyon szépen haladtunk az egyes részek bedobozolásával, amitől rögtön áttekinthetőbbé vált az egész rendszer működése.
Áron azzal segítette a munkálatokat, hogy egyedül elkészítette a reggelit. Gábort is megkérdezte, hogy mit szeretne enni reggelire, de ő szabadkozott, hogy már túl van rajta. Mi ketten gyorsan megreggelizünk és jelentkeztem a további feladataimra.
Délelőtt csak egy kávéval tudtam kényeztetni Gábort.
Nagyon jól haladtunk, de még nem látszott a munka vége.
Délben Gábor ebédidőre hazament és mondta, hogy utána jön vissza.
Mi is ebédeltünk és utána már csak finomítottunk a rendszeren és olyan állapotban hagytuk abba, hogy a jövő heti lejövetelre be tudjunk legalább a gázkazánnal fűteni. Közben meg kellett küzdenünk néhány buktatóval, ami részben Mikus úr hibás bekötéséből, részben a felhasznált alkatrészek hibájából adódtak. Való igaz, hogy egy alkalommal én állítottam be rosszul a digitális voltmérőt AC helyett DC-re. A lényeg az, hogy sokat haladtunk előre.
A délután nagy része a rendrakással és az összepakolással telt. Készülődtünk haza, amiben oda kellett figyelni az alma készletekre, a dióra, a hűtőszekrényre és a Mannára. Ebben már nagy gyakorlatunk van, de azért mégis bekerült egy kis gikszer a rendszerbe és a kefirt ott felejtettük.
Úgy becsültem meg, hogy 19:44-re fogunk hazaérni, de ebből 19:46 lett. Fő az, hogy Áron idejében tudott lefeküdni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése