Amikor ½ 8 körül felébredtem, Áron
még javában durmolt.
Mannának esze
ágában sem volt befejezni az éjszakai csatangolását. Hiába hívtam nem jött.
Mielőtt hozzáláttam volna a
reggeli készítéséhez, elvégeztem a locsolást. Az idő első osztályú. A nap hét
ágra süt és meleg van.
Reggelre feltálalom a mikróban
megmelegített egy-egy szelet rántott halat és hozzá egy kis adag krumpli
salátát, meg hónapos retket, újhagymát és kefirt.
Utána én nagyon el voltam
foglalva a saját feladataimmal, de azért nehezteltem, hogy Áronnak semmire nem
futja az idejéből, csak az Internetre.
Késő délután ebédeltünk. Áron a finomfőzelékre
szavazott pörkölttel és csak egy kicsit kért abból a velős csontból, amit és a
húsleves után ettem.
Átmentem a Gabikáékhoz, mert a
Ferinek el akartam újságolni, hogy milyen jó áron láttam egy nagy teljesítményű
vízszivattyút hidrofor tartállyal együtt, ami neki pont jó lenne.
Annától hoztam elültetni való liliomot
és dáliát, de olyan sokat adott, hogy abból adtam Béninek is, amikor átmentem,
hogy rendezzük a két LED lámpát.
Áront megkértem, hogy miután
leslagoztam alaposan a 24-es kerékpárját, törölgesse át egy ronggyal, hogy elkészíthessem
az eladáshoz róla a fotókat.
Délután már csak a fotózás és a
bepakolás volt hátra, amikor csengettek és jött Levente az anyukájával, aki
tulajdonképpen a napelemes rendszer iránt szeretett volna érdeklődni.
Nagyon
részletesen elmondtam erről mindent, amit tudok és azt is megígértem, hogy
átküldök a hozzám beérkezett árajánlatokról egy Excel táblázatot.
Hazafele jövet sorban egymásután
eszembe jutott, hogy mi mindent felejtettünk ott. Megint mehetek busszal, ami
oda-vissza egy fél nap, de legalább bűnhődöm a feledékenységem miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése