Már kora reggel arra készültem, hogy ma menekülünk Dömsödre.
A reggeli után ne kirugaszkodtam, hogy még egy ablak tisztításával
előbbre legyek.
Felhívtam Nóra nagyit és még egyszer elmondtam neki, hogy ma mikkel
készüljön a délutáni indulásra. Abban maradtunk, hogy ¼ 3 kor indulunk
Gazdagrétről. Ha kevés cucca van, akkor üljön föl a 139-esre, ha sok, akkor
telefonáljon és érte megyünk.
Emőke a Manna mellé adott egy kis száraz macskaeledelt és néhány
elültetendő nárciszt és primulát. Közben azt jósolta, hogy Nóra nagyi nem fog
jönni velünk.
Nagyit hiába vártuk. ¼ 4 is elmúlt, mire telefonált, hogy ő úgy
határozott, hogy nem jön. Emiatt meglehetősen nehezteltem.
A TESCO-ban leveszöldséget, csirkeaprólékot, meg egy egész csirkét, azzal a szándékkal, hogy majd a római tálban megsütöm,Unikumot, sört is vettünk. Áron rendelt egy
frissen készült pizzát. Vettünk még, hot dog-os kiflit és tigris kenyeret.
Olyan későn érkeztünk Dömsödre, hogy már a nap is lefele ment, e miatt azután,
ahogy kipakoltam már is kezdhettem nagy locsolást.
Elővettem a római tálat és beáztattam.
Elővettem a római tálat és beáztattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése