Éjjel olyan viharos szelek fújtak
Gazdagréten, hogy arra néha fel is ébredtem. Remélem, hogy Dömsödön nem okozott
kárt a viharos időjárás.
Áron időben kelt fel, de megint az
utolsó percben indult.
Kilenc óra lett, mire a bőséges reggeli
után a notebookot bekapcsolhattam. A levelek után megpróbáltam behozni Gabikát
a Duolingo-ban. Amikor már úgy láttam, hogy nagyjából sikerült, akkor
megengedtem magamnak egy online sakkpartit.
Délutánra már alább hagyott a szél és
szép napos időben, de az utolsó percben indultam el a brushupra.
A postaládát megnéztem. Megjöttek a CR
2025-ös gombelemek. Pár percet késtem a brushupra. Még a kiscsoportos
foglalkozáson is ott maradtam, de a könyvolvasásról már eljöttem, mert vissza
kellett vinnem az OIK-ba a kölcsön könyveket és a Milos Forman videót, amit
kimondottan a Nóra nagyi kedvéért hoztam ki, de hiába, mert a nagyi nem jött
velünk Dömsödre. Magamnak kivettem a „Vanity Fair”-t könyvben és DVD-n.
Hazafele a 8-as buszon el is kezdtem
olvasgatni, de egyelőre úgy tűnik, hogy ez még meghaladja a képességeimet. Majd
még küzdök vele, de az a valószínű, hogy egy darabig még visszatérek az
egyszerűsített szövegű kiadványokhoz.
Mire Áron már otthon volt. Szembesítenem
kellett azzal, hogy mit hagyott hátra a szobájában: a macskának kikészített
csirkeaprólékot, amit még tegnap este át kellett volna vinnie, a
szeméttárolójának a tartalmát kiszórva a nagy szőnyeg közepére (ami között, nyilván valamit keresett) l mellette a lecserélt hosszúnadrágiját, ugyancsak
ledobva a földre.
Bocsánat, - mondta – majd eltakarított
mindent és folytatta az Interneten lógást. Kértem, hogy fejezze be és lásson
neki a SORREND szerint a ma esti programnak.
Később felmondta a történelemből tanulni
valóját (Brit birodalom a 18.-19. században. Nagyjából tudta és számomra is
érdekes volt.
Vacsorára feltálaltam a csirkeaprólék és
zöldség utolsó részletét, de ez már olyan nehezen ment, hogy elhatároztam, a
hosszú hétvégén Áronnak nem kínálok fel semmilyen levest.
Áron még felhívta a Nóra nagyit, hogy
suli után felugrik hozzá egy pár percre a Vándor Tábor miatt.
A lefekvés és a villanyoltás nagyon
nehezen ment. Csak hosszú könyörgésre sikerült, de akkora már elmúlt este 10
óra.
Én még feltettem a tabletre is a
Duolingo-t, azután én is eltettem magam holnapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése