Arra ébredtem, hogy Áron elindult az iskolába. Valami történhetett, mert
az órámat megnézve konstatáltam, hogy időben indult.
Akkor én sem lustálkodhatok tovább. Felkeltem és készítettem magamnak
egy ham and eggs-et.
Meg kellett, hogy állapítsam, hogy a lakásban elviselhetetlen mértéket
kezd ölteni a rendetlenség. Az egyik könyvtári könyvet például sehol nem
találtam. Ettől teljesen magam alá kerültem. A végén az vigasztalt, hogy lehet, hogy nem is hoztam haza Dömsödről.
Az már egy picit javított a kedélyállapotomon, hogy a postás meghozta a
Kínából rendelt bluetooth speaker-t. Naná, hogy rögtön kipróbáltam. Először azt
hittem, hogy csak Micro USB táppal működik, de azután kiderült, hogy az még fel
is tudja tölteni a benne lévő akkut és akkor táp zsinórra sincs szüksége.
Egy kávéval vigasztaltam magam, miközben a rendetlenségből is
visszavettem egy ezreléket.
Ketté választottam a tegnap vásárolt pulykaszárnyakat. A combosabb
részéből pörköltöt készítettem, a vékonyabbakat pedig jól befűszerezve betettem
egy sütőzacskóba néhány citrom karikával és még találtam is neki helyet a mélyhűtő
rekeszben.
Kora délután meglátogattam Dr. G. I. főorvos urat és ahogy korábban
megígértem, tartottam neki egy rövid továbbképzést a kütyüje
használhatóságáról. Nagyon hálás volt a továbbképzésért, mert ahogyan ő
fogalmazott, ő inkább egy analóg, mint egy digitális ember.
Az oda-vissza úton a kihasználva a buszon töltött időt tanulmányoztam a tegnap kapott
C++ könyvet.
Mire hazaértem, már Áron is itthon volt. Dicsekedett, hogy milyen jó
volt a zongora órája.
Megkérdeztem, hogy mit szeretne, ha hoznék a CBA-ból. Keresztben
bevagdalt zsemléket kért. Természetesen vettem még unikumot és sört is. Közben
Áron lement Mannáért.
Árontól kértem, hogy a menetrend sorrendje szerint járjon el. Hagyja
abba az Interneten a játékot és mutassa meg először az „Üzenő füzet”-ét, majd a
lecke füzetet. Már idáig sem jutottunk el, mert az „Üzenő”-ben nem voltak
helyesen kitöltve az adatai.
Emőke még nem ért haza, amikor mi már elkezdtünk vacsorázni, ezért az ő
részét félretettük. Tejfölös pulykapörkölt volt tésztával és kovászos
uborkával. A pörköltből Mannának is jutott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése