Nyolc óra után ébredtem és azonnal
hozzákezdtem a reggeli készítéséhez, de úgy, hogy ne együnk olyan sokat, hogy
csak késő délután kerüljön sor az ebédre. Csak egy kis virsli, újhagyma,
paradicsom és paprika került az asztalra. Csak Áron kedvéért került néhány
szelet bundás kenyér az asztalra.
A reggeli után Nóra nagyit is befogtam az
alma összeszedésébe. Külön kosárban gyűjtöttük a teljesen épeket és nylon
zacskókba a komposztáló gödörbe valókat.
Áront nehéz volt rábeszélni, hogy ne
olvasson, hanem egy fél órát gyakoroljon a zongorán, doulingozzon és az egyéb
feladatain felül segítsen az almaszedésben.
Én befejeztem az utca fronton a fűnyírást.
Már lassan dél van, amikor hozzá tudtam
kezdeni a várva várt töltött cukkini készítéséhez. A nagyi csodálkozva nézte,
hogy a tervezett ebéd milyen macerás. Be is fogtam a töltelék kevergetésébe. Az
összetevőket fokozatosan szállítottam, Nóra nagyi pedig egyre csak azt
kérdezgette, hogy neki meddig kell ezt kevergetnie.
Hát ez bizony hosszadalmas. A cukkinit már
korábban vékony csíkokra felszeleteltem és besóztam. Az apróra vágott húsos
császárszalonna, hagyma, fokhagyma olíva olajon alacsony lángon sütögetve,
amihez fokozatosan szállítottam az apróra vágott paradicsomot, újhagymát és a
négyféle sajtot (mozarella, penészes kék-sajt, trappista és fetasajt).
A kevergetés közben kellett fűszerezni
oregánóval, sóval, borssal, petrezselyemmel, kakukkfűvel, bazsalikommal.
Csak utána kerülhetett sor a sütő
előmelegítésre és a töltelékek begöngyölítésére. A sütés maga csak 20 percet
vett igénybe. A végterméknek nagyon nagy sikere volt. Unikumot már csak Nóra
nagyi ihatott. Áron és én már csak szamóca szörpöt ihattunk.
A tervezett ½ 4-es induláshoz nagyon
összeszedetten kellett készülődnünk. Újabb
alma összeszedése után még nagyon sok maradt a földön.
½ 5 után nem sokkal tudtam kitenni Áront a
vasárnapi angol órára. Akkor azt ígérte, hogy legkésőbb ¼ 8-ra hazajön (az angol óra 5-től 6-ig tart). Kérésemre
vitt fel húsz szem almát is. Mondanom sem kell, hogy az angol cuccait annak
ellenére nem vitte fel, hogy arra csak négyszer figyelmeztettem.
Onnan hazavittem Nóra nagyit és neki is
sikerült egy nagyobb adag almát adnom. Nóra nagyi többször is elmondta, hogy
milyen jól érezte magát ebben a három napban Dömsödön.
Hazajövet átadtam Emőkének Mannát és egy
kosárnyi almát, majd elindítottam egy adag nagymosását. Utána mindent
felhordtam az autóból.
Áron a ¼ 8-as ígérete ellenére csak 8-kor
jött haza és megfeledkezett a holnapi ebédbefizetés pénzről, ami miatt csak ½
9-kor tudtam lemenni az ATM-hez, hogy kivegyek egy kis pénzt.
Áront beküldtem a fürdőkádba, megírtam a
mai napon történteket és közben megnéztem az M1-en a híradót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése