Mire
felébredtem Áron már elment a suliba.
Reggelire
készítettem magamnak egy bagel-t és egy lágy tojást, mellé pedig tejeskávét.
Felhívtam
Tamást szülinapján gratulálni neki, mert ma 62 éves. Érdeklődtem, hogy miként
haladnak az építkezéssel. Panaszkodott, hogy minden csúszik és lehet, hogy a
napelem rendszerre már nem is fog telni.
Nagyit is
hívtam, hogy megbeszéljük, tudunk-e indulni holnap reggel Egerbe. Mondta, hogy
jó, de előbb felhívja az Egri Flóra szállót. Nem sokkal utána visszahívott,
hogy a rossz hír, hogy már nincsen üres szobájuk.
Na, erre
nekiláttam keresgélni a neten, hogy merre van még elérhető wellness lehetőség
az országban. Az eredmény a megjósolt volt. Hiába olyan magasak az árak, hogy a
hat napra két szoba (félpanzióval) 3-500.000.- Forint, sehol nem volt már üres
hely.
Nagyit azzal biztatták Egerből, hogy délután még próbálkozzon telefonon,
hátha valaki lemondja a szobát, de az is 484.000.- Forint lenne.
Még a
Kuháékkal is beszéltem, de feléjük (Zebegény) meg nincsen a közelben
gyógyfürdő, vagy wellness. Ekkor bekattant egy ötlet, miért nem megyünk mi
Dömsödre, ahol mindenünk megvan, és onnan naponta átmehetnénk Ráckevére a
Gyógyfürdőbe. Rögtön fel is hívtam Nóra nagyit és neki is tetszett az ötlet.
Amikor Áron
hazaért elmondtam neki a történteket, de ő csak a miatt aggódott, hogy mi a
nagyival, meg Emőke Angélával nem fogjuk-e egymást zavarni. Miután ez összesen
öt fő és Dömsödön kilenc alvóhely van, csak szervezés kérdése az egész.
Az ATM-ben
feltankoltam anyagilag is a végleges koronámra. Adri azt kérte, hogy számoljunk
el azokkal a dolgokkal, amiket Kínából rendeltem nekik. Mondtam, hogy majd
később, mert ehhez nekem le kell ülnöm és minden összeszednem. Este 1/2 6-ra
kellett mennem Adrihoz, hogy az ideiglenes koronát kicserélje véglegesre.
Nagyon nehezen indultam el, mert a fogorvosi székben gyáva vagyok.
Adri Bogit is
hozta és elkezdődött a kínpadi szertartás. Közel egy órai munkájába telt
Adrinak, amíg minden a helyére került. Arra kért, hogy ma este még ne törjek
ezzel diót és ha lehet, akkor holnap reggel ejtsem útba, hogy a finomítási
csiszolásokat elvégezze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése