Hajnalban átmentem Áronhoz az ágyába, amire Manna úgy reagált, hogy akkor ő
is befeküdt az ágyba harmadiknak. Áron nagyra értékelte, hogy egy ágyban
lustálkodik a család.
Gábor, ahogyan ígérte elkészítette a bootolható DOS lemezt,
rajta az ORCAD programmal és reggel már át is hozta. Örültem neki, de emiatt a
reggeli elég későre tolódott. Gábor még a TV-t is visszakonfigurálta, hogy
tudjuk nézni délután a Forma 1-et.
A reggeli nagyon színesre sikerült. A tarja szeletekkel és
sajttal megrakott bundás kenyér mellé lágy tojás, szőlő, dió és méz volt
terítéken.
Áron szinte egész nap a számítógép előtt ült. Nehezteltem is
érte és újabb ütközetet helyeztem kilátásba az Internet függősége ellen.
Amíg a Forma 1 ment, addig hozzáláttam a tökfőzelék és
rántott csirkecombok elkészítéséhez.
Az ebéd a késői reggelizés miatt elmaradt.
Elkezdtem a 220V-os áram kivezetését az éléskamrából, mert
tervezem, hogy a lépcső melletti szekrény belső LED világítását megoldom.
Babett felhívott, hogy késő délután meglátogatna két
férfi kiséretével. Hét óra felé meg is jelentek és hosszú előadást tartottak
egy utazási MLM rendszer (www.dreamtrips.com)
népszerűsítésére. Én mondtam, hogy szívesen végighallgatom a műsort, de nekünk
a lakókocsi (később a majdani lakóautó) miatt kissé speciálisak az utazási
szokásaink.
Nyolc órakor már be kellett rekesztenünk a szeánszot, mert
ha most indulunk, akkor Áron már csak ½ 10-re kerül az ágyba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése