Áron rendben
elindult és Mannát is levitte. Talán még almát is vitt magával. Vele azt
beszéltem meg, hogy a suli után egyenesen megy a Nóra nagyihoz és a brushup
után kb. 5-kor én is csatlakozom.
Reggelire egy
hamandeggs-et készítettem.
Most, hogy
visszaszereztem a notebookot, megírtam az elmúlt három nap blog bejegyzéseit.
A Windows 10
elviselhetetlenül lassú. Vagy vissza fogom állítani a W7-et, vagy valamilyen
nagytakarítással vagy RAM bővítéssel javítok a helyzeten.
Délután
időben indultam a brushupra. Larrynek rögtön a megérkezésem után átadtam a neki
vásárolt Lackfi könyvet azzal a megjegyzéssel, hogy szerintem fogja élvezni.
Vele megint nagyon mozgalmas volt a kiscsoportos foglalkozás.
Utána rögtön
felhívtam Nóra nagyit, hogy Áron vajon már megérkezett-e. Amikor mondta, hogy
még nem, akkor Katikát hívtam, hogy nézzen már be a lakásba, mert ½ 5 van és a
Nóra nagyi ½ 3-ra várta Áront. Katika közölte, hogy Áron kb. egy fél órája
elindult, mert vele záratta be a lakást.
A 18-as
villamossal mentem a (nekem még mindig) Moszkvára és onnan kényelmesen
felsétáltam a Nagyihoz. Áron már ott volt. A nagyi virslivel kényeztetett,
amiből Áron kvázi hotdog-okat készített.
Amikor ¼ 8
körül eljöttünk, akkor még a nagyi nem volt biztos abban, hogy a becsípődése
holnapra megjavul-e vagy sem és eltudunk-e menni Egerbe a Fürdő szállóba. Én
csak azzal riogattam, hogy ha a szálláshelyet eddig nem foglalta le, akkor ne
is reménykedjen abban, hogy ezt holnap is megteheti, mert szerintem az iskolai
szünet miatt, holnaptól az egész ország útra kel és ezt már hetekkel ezelőtt
lefoglalta.
Áronnal
együtt mentünk a Moszkva térig. Ő onnan 139-essel haza, én pedig a 6-os
villamossal és HÉV-vel Csepelre mentem az autóért.
Este nyolc óra után az utca, ahol a műhely van nem túl barátságos. Posta Laci átadta a méregdrágán le-műszaki-vizsgázott Scenic-et azzal, hogy most újabb két évig erre nem lesz gondom.
Este nyolc óra után az utca, ahol a műhely van nem túl barátságos. Posta Laci átadta a méregdrágán le-műszaki-vizsgázott Scenic-et azzal, hogy most újabb két évig erre nem lesz gondom.
Amikor onnan
– de már autóval – hazaértem, még vettem egy kis üveg vodkát, mert unikum egy
szem sem volt.
Vacsorára a
nyugger lencselevest és a tarhonyát ettük pörkölttel és kovászos uborkával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése