Megint felébredtem az éjszaka kellős
közepén és csak egy-két órai olvasás után tudtam visszaaludni. Mire jó későn
felébredtem Áron már elhagyta a terepet. Sajnos reggelre elfelejtette, hogy ma
fehér ünneplő inget kell felvennie.
A lakásban olyan mértékben uralkodott el a
rendetlenség, hogy azt szinte már csak lakáscserével lehet megoldani. Mindenhol
nagy kupacokban állnak a holmik. Katikának egyszerűen nem merek szólni, hogy a
hétvégén takarítson ki, mert még közlekedni sem lehet a cuccoktól.
Reggeli után felhívtam Nóra nagyit
érdeklődve, hogy mit beszélt meg a Mezőtúri rokonsággal. Azt mondta, hogy
meggondolta magát és néhány napra inkább menjünk le Egerbe a Flóra szállóba.
Délelőtt készültem a mai gyerek-németre, installáltam
az új színes tónert a Canon nyomtatóba, és átutaltam Nyári Imrének a 70.000.-
forintot és Ilivel megbeszéltem a méz beszerzéseket.
A fiúkat azzal vártam, hogy a konyhát és az
előszobát felmostam, mert már elviselhetetlen volt a dzsuva.
Rendhagyó német foglalkozás volt. Kicsit
megmutattam a fiúknak, hogy a NET-en nem csak játszani és lövöldözni lehet,
hanem száz számra vannak olyan oldalak, ahol például lehet németül tanulni.
Ezekből bemutattam néhány általam kedvelt oldalt, főképp olyanokat, amik éppen
arról szólnak, amit mostanában a suliban tanulnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése