Reggel kilenckor sikerült rávennem Áront, hogy öltözzön
és induljunk el a piacra. Vettünk egy ½ kg szőlőt, sütni való szalonnát,
citromot és a Juliska nénitől tíz apró és tíz darab méretes tojást.
Áronnak
égette a zsebét a frissen kapott zsebpénz és igyekezett rögtön mindenféle
nasch-ra költeni.
Hazaérve hozzáláttam a reggeli készítéshez. Az én
reggelim középpontjában a kocsonya volt, az Áronéban a bundás kenyér.
A reggeli után Áront megkértem, hogy álljon neki egy matek feladatsori
lapnak. Elindítottam neki a 45’-es stoppert és a fele időt használta el, mire befejezte. Közösen végignéztük és megállapítottuk, hogy a fele idő alatt is
majdnem hibátlanul végzett.
Én egész nap csak a szakács teendőimmel foglalkoztam. Megfőztem a
zöldséges csirkelevest és megsütöttem Áron szülinapi tortáját. Délután négyre
lettem kész mind a kettővel. Szerintem a jövő vasárnapi szülinap előkészületeivel
jól állok.
Gábor és Klári váratlanul betoppantak, aminek azért
örültem, mert akkor nem kell átvinnem a nekik szánt kocsonyájukat.
Az ebédre későn, a vacsoraidőben került sor. Áron csak a
levesből kért, míg én megkóstoltam a köröm pörköltöt is.
Az esti ebéd közben jött Miskolczi Marika. Hozta a téli
dzsekimet, aminek a csukló részét gyönyörűen megjavította. Odaadtam a
beszerzett cérnát, Áron pedig felkínálta, hogy adnánk egy tányér kocsonyát is.
Próbáltam bepótolni a közzétett blog bejegyzések
elmaradását. Közben megint vita alakult ki, hogy Áronnak este 8:00 és 10:00 óra
között mikor kellene lefeküdnie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése