Olyan mélyen aludtam, hogy nem is
tudom, mikor és hogyan indult el Áron a suliba.
A reggeli szalonnás tojás után
apránként kezdtem pakolászni.
Bár az idő meleg őszies, azért én
biztonságból bekapcsoltam a Dömsödi fűtést.
Némi igazítást tettem és kinyomtattam a
Bori néninek készülő segédlethez a táblázatokat.
Emőke 10 körül ébredt és átjött, hogy
akkor mehetünk-e téli védelemre bebugyolálni a smaragdfa csemetét. Mannát is
vittük magunkkal, aki azon nyomban szélnek eredt.
Az el nem fogyasztott almákat
átvittem Katikának, hogy mégse maradjon itt, amikor mi ma már új almákat tudjuk összeszedni.
Egy zsák falevél a Gazdagréti smaragd
csemete betakarására és egy zsák a Dömsödi csemetére. Dömsödön az ottani levelek között sok a diófalevél, ami nem jó a csemetének.
Mannát egyelőre hagytuk lent kószálni,
csavarogni.
Amikor Áron megjött, felgyorsítottuk az
eseményeket. Mindent összepakoltunk és mindent lehordtunk az autóba.
Emőke végül úgy döntött, hogy nem jön
velünk Dömsödre. Áthozott mindenféle nyugger kaját, amiket ő szívesen kihagyna
és azokat is levittük az autóba.
Az utolsó adaggal Mannát is levittük az
autóba és indultunk. A TESCO-ban Áron úgy döntött, hogy nem segít, ezért az
nagyon hosszúra húzódott.
Először leadtam
az üvegeket és a PET palackokat. Macerás dolog, és ha meggondolom, hogy húsz percig
tart, amíg 4-500 forint összegyűlik vele, amíg a 20.000.- forint elköltése sem
tart tovább, akkor meg kell állapítanom, hogy nem egy hatékony tevékenység.
Rögtön a belépéskor átvettem az új scan-nelő pisztolyt, amivel majd kipróbálhatom a "Scan and Go" rendszert.
Vettem sokféle csirkeaprólékot és
leveszöldséget, hogy Mannának is legyen ínyére való kajája.
Magunknak vettem még
sajtot, grillcsirkét, porcukrot, étolajat, ásványvizet, sört, unikumot, tigris
kenyeret, többféle nápolyit és a háztartásba mosogatógép tablettát valamint
folyékony szappant és az autónak téli ablakmosó folyadékot.
A nagyiról sem feledkeztünk meg, mert
karácsonyra azt találtuk ki, hogy veszünk neki egy elektromos tea forralót. A
fizetés a Scan and Go szisztémával valóban leegyszerűsítette a bevásárlást.
Dömsödre beérve, a Dobosnál vettünk két
magos zsemlét és egy krémsajtot, hogy a reggeli bagelnél ne legyen fennakadás,
no meg egy 100 %-os narancslét.
Nagyon hidegben érkeztünk a bázisra. A
külső hőmérséklet 4 ॰C volt,
de szerencsére bent a házban már 20॰ C volt. A kamaszkorban lévő két
smaragdfa már minden levelét lehullajtotta, A csemetére ráborítottam a
Gazdagréti téren szedett leveleket a nylon zsákkal együtt, hogy valamelyest
megkíméljem az éjszakai fagytól.
Mindent kipakoltunk. Manna először bejött, de mint
kiderült, csak annyi időre, amíg kiüríti a kaja tányérját, azután ment ki
csavarogni. A kipakolásban Áron is segített, főleg azzal, hogy közben töltött alkoholista apukájának egy kupica unikumot.
Úgy döntöttem,
hogy még a vacsora előtt begyújtok a cserépkályhába, ha másért nem, de legalább
a hangulat kedvéért. Amíg és a tűzifáról gondoskodtam, addig Áron
előmelegítette a kéményt. A begyújtás ettől kezdve csak néhány perc volt.
Vacsorára
megmelegítettem a grillcsirkét és hozzá kenyeret és többféle savanyút tálaltam,
de ezt már a cserépkályhában ropogó tűz mellett fogyasztottuk.
Áront nagy nehezen
csak tíz órakor tudtam a számítógépről leválasztani.
Én megírtam a mai
nap eseményeit és még belenéztem a TV-be, azután én is eltettem magam alvóba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése