Áron megelőzte, hogy szóljak reggel, ne
felejtsen el vinni egy almát. Ő szólt, hogy „Apa viszek egy almát.”
Reggel én is összeszedtem magam és
mivel minden angol cuccomat Dömsödön felejtettem, hogy ne menjek délután
teljesen készületlenül a brushup-ra, reggeli után elővettem a jó öreg Eckersley:
Essential English második kötetét és átolvastam belőle egy leckét. Azután még a
duolingo-nak is adtam egy kicsit.
A szlogen értékesítése végett felvettem
a kapcsolatot a Szerencsejáték Zrt.-vel és az SZTNH-val.
Délben mentem le a postára és Mannának
is szóltam, hogyha szeretne egy kicsit a szabadban csavarogni, akkor most
jöjjön, mert most ki tudom engedni. A kapun kilépve egy kicsit megtorpant, mert egy úr egy haragos, ugatós pincsit sétáltatott.
A postán elintéztem a lejárt takarékcsekk felvételét, de ez már csak a december 2-i cserénél kerül visszaváltásra, addig KP-ben marad.
A Dömsödön felejtett könyvtári könyvek
közül kettőt (amiknek november 6-án járt volna le a kölcsönzési határideje),
sikerült online meghosszabbítani.
Az ebédet mellőzve indultam el a
brushup-ra. Larry kiscsoportja kimondottan élvezhető volt.
Hazafele vettem két zsemlét, egy Unikumot,
két dobozos sört és a kis kínaiban Take away vacsorát. (Chilis csirkét
zöldségágyon és kétféle szezámmagos amerikai mézes csirkét).
Áront kérdeztem, hol tart a napirenddel és mit szeretne vacsorázni.
Azt mondta, ha én kínait, akkor ő is azt és a feladatokkal szinte készen van.
Emlékeztettem, hogy neki ma még meg kell vennie a tömegközlekedésre a havi bérletet. Azonnal le is ment és megvette.
Emőke csak később jött át, amikor Áron
már felhozta Mannát. Leellenőrizte (meghallgatta) Áron zongora gyakorlását.
Áron játéka nem volt teljesen hibátlan, de by heart játszott és nekem nagyon
tetszett.
Áron későig használta a notebookot és ¾
10-kor csak többszöri kérésemre volt hajlandó villanyt oltani.
Én még egy kicsit TV-ztem (Bayern- Paris Saint-Germain) majd az ágyban egy régi eddig még nem olvasott Moldova könyvvel altattam magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése