Áron azzal ébresztett, hogy fáj a torka, de mivel hőemelkedése nem volt,
nem támogattam, hogy emiatt ne menjen az iskolába. Megitattam vele egy bögre
langyos mézes tejet és a gyógyszeres szekrényből elővarázsoltam egy doboz C
vitaminos Strepsils szopogatós torokfertőtlenítő tablettát és arra kértem, hogy
2-3 óránként szopogasson el egyet – egyet belőle.
Felkelve készítettem magamnak egy, ham and eggs-et, majd leültem megírni az
elmaradt blogot.
Papíron már itt a tavasz, de a smaragdfáink még sehol nem akarnak rügyezni,
pedig már nagyon cárom.
Már délelőtt túl akartam lenni a Duolingó napi adagján.
Ebédre megettem a tepsis csirkecomb utolsó adagját.
Áron még torokfájósabban jött haza a suliból, mint
ahogyan reggel elment. Rögtön ágyba dugtam és közben elmentem az Okmányirodába
felvenni az újonnan elkészült Személyi Igazolványát.
Ott némi nézeteltérésem volt, mert azt mondták, hogy nem
mehetek be, mert 5 órakor zárnak. Erre mondtam, hogy az Interneten az áll, hogy
ma 18:00 óráig van fogadó óra. Nem, - mondta az ügyeletes irodavezető -, az
csak a polgármesteri hivatalra vonatkozik, az Okmányirodára nem. Erre kértem,
hogy akkor most nézzük meg az Okmányiroda nyitva tartását az online oldalukon.
- - Azt itt nem lehet,
- - Jó, akkor arról vegyünk fel egy pár soros jegyzőkönyvet, hogy azt itt nem
lehet,
- - Na jó akkor odamegyünk egy munkaállomáshoz és megnézzük.
- - Elnézését kérjük, valamilyen technikai hiba miatt valóban rosszul jelent
meg az Okmányiroda nyitva tartása, de most már valóban zárva van.
- - nem probléma, akkor nyissák ki.
Ez nagyon nem tetszett nekik, de egy munkaállomást
kinyitottak és kiadták Áron új személyi igazolványát. Azt gondolom, hogy
fordítva ülnek a lovon. Ők az adófizetők pénzéből azért vannak, hogy az
állampolgár ügyes-bajos dolgait elintézzék, de ezt még nem érzik át teljesen.
Hazatérve bevásároltam a CBA-ban (csirkemell, paradicsom,
mozarella és egyebek).
Mannát többször is hívtam. Minden alkalommal előjött,
dörgölödtzött és közölte, hogy még nem szeretne hazamenni.
Elkezdtem készíteni a paradicsomos, mozarellás
csirkemellet. Emőkének szóltam, hogy ½ óra múlva vacsora.
Amikor elkészült a vacsora, Áronnak bevittem egy tálcán.
Az ő itala mézes tej volt.
Emőkével a vacsora közben fröccsöztünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése