Áron azzal ébresztett, hogy vigyem be
autóval az Apáczaiba felvételizni, mert egy órával korábbra, 9 órára tették a
kezdést.
Gyorsan összekaptam magam és arra kértem
Áront, hogy minden szükségeset tegyen be a táskájába. Ehhez képest, amikor
8:45-kor elindultunk és az autóban kikérdeztem, hogy mindene megvan-e,
kiderült, hogy csak a személyi igazolványát, a diákigazolványát, a buszbérletét
és a lakáskulcsát felejtette otthon.
Az már csak hab a tortán, hogy nem volt
ideje megfésülködni és fogat mosni, viszont, mivel zuhogott az eső, se ernyőt,
se sapkát nem hozott magával. Reggelire a két elkészített szendvicsből az egyiket útközben
megette.
A Budaörsi úton és a Hegyalja úton végig
araszolgattunk a dugóban, mire végül 10 perc késéssel érkeztünk meg a Papnövelde
utcába.
Nem akartam vele veszekedni, hogy emiatt
ne borzoljam a kedélyállapotát, de magamban nagyon pipa voltam.
Itthon megreggeliztem és rendeztem a
soraimat.
Áron 12-kor megjött és arról számolt be,
hogy szerinte elég jól sikerült a délelőtti megmérettetés. Azt mondta, hogy
most egy picit pihen, azzal leült a számítógép elé játszani az Interneten.
A szokásos keddi gyerek németet Áron is
és Olivérék is lemondták, mondván, hogy most mindenki a szóbeli felvételikkel
van elfoglalva. Másfél óra múlva megelégeltem és arra kértem, hogy kezdjen el
készülődni a délutáni (17:05) megmérettetésre a Veres Pálné gímiben.
Lementem és a kis kínaiból hoztam
vacsorának valót.
Zita viszont telefonált, hogy tudna
korábban jönni a felnőtt németre, így az már ötkor elkezdődött.
Zita hozott süteményt is. Az óra megint nagyon hasznosan telt. Még nem volt vége, amikor Áron megjött a Veres Pálnéból.
Zita hozott süteményt is. Az óra megint nagyon hasznosan telt. Még nem volt vége, amikor Áron megjött a Veres Pálnéból.
Este Áron terített a kínai kajákból.
Emőkét is áthívta. A szecsuáni csirkét a sülttésztával csak ketten ettük
Emőkével, az amerikai mézes csirkét pedig már mind a hárman.
Megrendeltem a Mall.hu oldalon a nagyinak
egy új analóg telefonkészüléket, amin nagy számjegy gombok vannak és a leírás
szerint állítható a csengés hangereje. Nagyon kíváncsi vagyok, miként fog
szuperálni.
Felhívtuk telefonon, hogy szemére
hányjuk, miért nem telefonál minden este.
Manna még késő este is kérte, hogy
engedjem le csavarogni, ami miatt 11 óra után kellett lemennem érte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése