Eltáv

Kértem a reggeli nővérkét, kérdezze már meg a betegszállítót, hova tette a sárga pizsamanadrágomat, amikor lehozott a műtőből. Azt mondta, hogy ebben ő nem tud segíteni.

A jó hír, hogy ma hazamehetek, a rossz, hogy a kelleténél megint pirosabb vizeletem. Az adjunktus úr megnyugtatott, hogy ez természetes, de felír egy antibiotikumot és azt mondta, hogy ez egy pár nap múlva elmúlik. Elmondta továbbá a Sincumárra való visszaállás menetrendjét.

9-kor felszólítottak, hogy készülődjünk össze és üljünk ki a folyosóra. Az utolsó pillanatban meglett a sárga pizsama alsó is. Emő mindig mondta Gabika téged szeret a Jóisten.

3/4 10-kor már kint ültem a padon és a többi szabadlábra helyezett gyógyulttal együtt.

Másfél óra múlva jött az adjunktus úr és az antibiotikum recepttel együtt átadta a zárójelentés és május 3-án szeretne kontrollon viszontlátni, mert szerinte addig a szövettan eredménye is megérkezik.

Elbúcsúztam a szobatársaktól és elindultam hazafelé.

A Gazdagréti téren már a szabadság levegőjét szívtam magamba.

Először a Gyógyszertárba mentem az antibiotikumért és utána a kis kínaiba ebédért. Arra gondoltam, hogy már itt az ideje, hogy valamit az egészségem ellen is tegyek és mivel már amúgy is elmúlt 12 óra ebédre azt terveztem, hogy jó lenne egy unikum és egy forró csípős-savanyú leves.

Vacsorára Szecsuanit és amerikai mézes csirkét vettem sült tésztával, mert ez utóbbi Áron kedvence.

A lakásba csak úgy tudtam bejutni, hogy Katikától elkértem a nála lévő lakáskulcsot, mert az enyémet Áron még nem adta vissza,

Annyit észrevettem, hogy Áron az én ágyamban aludt, ami annak ellenére meghatott, hogy az ágyam nem volt beágyazva - hiszen Áron nem tudta, hogy hétfőn jövök haza - és az ágy mellet az ő szokásos kellékei: bögre, rágcsa zacskó, notebookja és a töltői.

Itthon végre ettem egy jóízűt, megebédeltem.

Felvittem Ilinek az őrölt fahajat.

Közzétettem a blogomban az "Utazás a húgyhólyagom körül" szűkszavú jegyzeteimet, majd átutaltam a postaládámban talált fizetési felszólításokat.

Amikor Áron hazaérkezett a suliból, örült, de meglepődött, hogy én már itthon vagyok. Bevitte a kellékeit a szobájába és bekapcsolta a notebookját.

Amikor kértem vissza az én lakáskulcsaimat, akkor először nagy keresgélésbe kezdett, majd azt mondta lemegy egy kicsit levegőzni.

Vesztemre megint megnéztem az üzenő füzetét, amiben április hónapban is volt németből egy egyes, de a kérdésemre, hogy miért kapta, nem tudja. Ezen a vacsora előtt még volt egy kis vitánk, de azt kértem, hogy holnap kérdezze meg a tanárnőtől.

Felhívtam Ágit és reklamáltam, amiért a megbeszélés ellenére a múlt héten nem takarított és a lányomnak harmadmagával szembesülnie kellett a piszokkal és a rendetlenséggel. Azt is mondtam neki, ha ezt a feladatot nem tartja összeegyeztethetőnek az új állásával, akkor mondja meg és én keresek egy más megoldást. Végül abban maradtunk, hogy most még este átmegy, megnézi, hogy az Emőke által összecsomagolt, de ott felejtett kaják közül még mi menthető és a hét első felében pedig átmegy takarítani.

Vacsorára Áron az amerikai mézes csirkét kapta sült tésztával, én pedig a Szecsuanit ettem meg.

Gyorsan megcsináltam a Duolingóban az 50 XP-s napi adagomat, mert 5 teljes nap ez elmaradt.

Áronnal azt beszéltem meg, hogy bár szívem szerint már ma lementem volna Dömsödre, de nem hagyom itt egyedül, kedden megtartom a gyerek-németet és a felnőtt-németet, szerdán elmegyek a brushupra és maximum csütörtökön fogok a Mannával legurulni Dömsödre, tőle pedig csak azt kérem, hogy pénteken a suliból egyenesen jöjjön le busszal utánunk.