Áron 7:25-kor indult el a suliba. A fogkeféje tök száraz.
Reggelire egy ham and eggs-et készítettem, mellé tejeskávé.
Az idő téliesen hideg, mellé fúj a szél és szemerkél az eső. Ennek ellenére
levittem egy palack vizet a smaragdfára és felhoztam Mannát. Nem sokat kellett
hívogatnom, mert ő is jobban szeret a zöld székben szunyókálni, mint ebben a
szeles hideg időben ázni, fázni.
Többször próbáltam hívni Rogán-t, mielőtt elindultam volna a János kórházba
Nóra nagyit meglátogatni, de nem vette fel a telefonját.
Úgy gondoltam, hogy a legjobb, ha a 8-as busszal és az 59-es villamossal
közelítem meg a János kórházat.
Útközben még többször próbálkoztam elérni Rogánt telefonon, és amikor végre
sikerült, akkor gyorsan közöltem vele a címet, amit a taxi sofőrnek mondania
kell: János Kórház. Azt már csak utána,
hogy 5. épület II. emelet 22. Én pedig ott fogom várni.
A kórterembe érve közölték, hogy a nagyit elvitték Röntgenre, üljek le és
várjam meg.
Először Rogán és Sashka érkeztek meg, majd kisvártatva Nóra nagyit is
meghozták. Szegény nagyon elgyötört volt, mert mint mondta, a vizsgálat szörnyű
volt. Mindennek ellenére nagyon örült a látogatásnak.
Körülbelül egy fél órát voltunk nála, majd elbúcsúztunk.
Sashka panaszkodott, hogy a szállodának nevezett helyen nagyon gyér volt a
reggeli és ezért nagyon éhes. Rogánnal és Sashkával az 59-es villamossal
mentünk a Hegyvidéki Üzletközpontba, ahol bevittem őket Baji Feri N’Pasta nevű
éttermébe, ahol mind a hárman finomat ebédeltünk.
Utána feltettem őket az 59-es villamosra, azzal, hogy a Moszkván (mai nevén
Széll Kálmán téren) szálljanak át a 6-os villamosra, ami egyenesen elviszi őket
a Szállóba (Oktogon tér), majd végleg elbúcsúztam tőlük azzal, hogy jövőre
Áronnal meglátogatjuk őket Liverpoolban.
Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy sikerült ezt a tíz napjukat úgy
megszerveznem, hogy nagyon jól érezzék magukat.
Én a 110-es és 8-as busszal jöttem haza, de mivel alulöltözött voltam, mire
hazaértem, egy kicsit átfáztam.
A brushupot ma ellógtam ugyan, viszont egy forró tea mellett tisztességgel
elvégeztem a Duolingó mai adagját, sőt Berninek átküldtem Phrasal Verb-ekről
egy jól tanulható anyagot, hogy az ő élete se legyen könnyebb.
Amikor Áron hazajött, odaadtam a neki érkezett levelet, miszerint a
Kosztolányi Dezső gimnáziumba nem vették volna fel, de ez már annyira nem
izgatta, mert az Apáczaiban be volt biztosítva.
A rossz idő ellenére lement egy picit mozogni és levegőzni. Később, amikor
feljött, azt kértem, hogy csak azután legyen a neten szabad foglalkozás, miután
megcsinált 50 XP pontot a Duolingón.
Manna nagyon nyávogott, hogy le szeretne menni, gondoltam, hogy amikor
megyek a CBA-ba valamilyen vacsora alapanyagért, akkor együtt megyünk.
Nagyon hideg szeles idő volt, de ő csavarogni szeretne. Vettem császár
szalonnát, debrecenit, retket és cipót. Amikor visszafele jöttem Manna
köszöntött, de csak tisztes távolságból és közölte: „ én még maradok egy
kicsit.”
Vacsorára megsütöttem egy-egy szelet főtt-füstölt császárszalonnát és hozzá
retek, fehérkenyér és aktivia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése