Reggel
még lenyúlt 5000.- forintra, mert lejárt a buszbérlete.
Ha már ennyire
belekezdtem a pénzügyi életbe, be is fejezem:
- az
ATM-ből felvettem némi készpénzt a délutáni vizitre,.
- Miskolczi
Marikának átutaltam az ünnepek előtti takarítást,
- Acsai
úrnak feladtam a Kókai telekrendezés első 6000.- forintját,
- Megrendeltem
a 8 db-os Fusion Power Gilettet, és
- átutaltam
a TESCO vásárlókártya múlt hónapi hitelét.
Egyből megkönnyebbült
a számlám.
A CBA-ban tettem egy
kis bevásárlást, mert Katikának szeretném meghálálni a segítségét.
A lányom hozott át egy
tál lencsefőzeléket – hogy több pénzem legyen és ne rinyáljak, ha ki kell adnom
egy forintot -, de azt majd csak akkor eszem meg, ha haza jöttem a doktornőtől.
Adri ugyanis
beíratott a Memória Klinikára és ma lesz az első vizitem.
½ 3-ra kellett volna
odaérnem, de 8 percet késtem részint azért, mert rossz útvonalat választottam,
másrészt azért, mert a Nagykörúton felújítás miatt fel van szedve a 4-es, 6-os
villamosok pályája, így egy szakaszon villamos pótló autóbusszal kellett
mennem, majd újra villamossal.
A VI. kerület Bajnok
utca, ahova mennem kellett borzalmasan néz ki. Nem csupán a lepukkant házak
miatt, hanem azért is mert ott, úgy tűnik, mindenki az utcán végzi a dolgát.
Kész szerencse, hogy mi nem ott lakunk.
A doktornő lakása,
viszont egy kellemes enteriőr, nagy felüdülés volt.
A doktornő alaposan
kikérdezett és mindenféle kontroll tesztet végeztetett velem és bár azt mondta,
hogy negyven év felett mindenki érintett a memória gyengülésében, de engem még
nem tartott teljesen hülyének, hiába panaszkodtam, hogy például néha fogalmam
sincs, hogy egy perccel azelőtt hol tettem le a szemüvegem.
Egy szó, mint száz, a
lejtmenet adott, de a leépülést mindenféle terápiával lehet lassítani. Nekem
ezek közül az tetszett a legjobban, hogy az életünkben és magunk körül rendet
kell tartanunk. Ez tulajdonképpen nagyon egyszerű, csupán a szétszórtságomat és
a lustaságomat kell legyőznöm.
Abban mindenki egy
követ fújt, hogy a lassításnak elengedhetetlen feltétele a nulla Unicum.
Mire hazaértem már Áron
is itthon volt. A suliból egy izgalmas előadásról számolt be. Úgy érzékeltem,
hogy (sajnos) van arra affinitása, hogy a közélet történéseibe is bepillantson,
és azokat összevesse a saját véleményével. Ettől (bármilyen jó lenne) senkinek
nem olyan egyszerű elszigetelődnie, jobban mondva elhatárolódva indolensnek
maradnia.
A K&H-ban a
Netbanking-ját nem tudta elintézni, mert nem volt nála a személyi igazolványa,
de holnap elintézi.
Kértem, hogy tartsa be
a sorrendet, először az iskolai feladatok, azután 50 XP pont duolingó (ami
most, hogy bekapott egy 1-est angolból, aktuálisabb, mint bármikor volt) és
csak ezek után következzen a notebookon az Internet.
Áron azt mondta, most
az Apáczai napok miatt nincs semmi tanulni való, de az 50 XP-t most megcsinálja
a duolingón.
Ez a beszélgetés utána
szinte ugyanígy óránként megismétlődött. Minden alkalommal azt mondta, hogy
akkor most megcsinálja az 50 pontot, egészen este10-ig, amikor elvesztettem a
türelmem és eldördült az ágyú. Erőszakkal elvettem a notebookját és ezzel megszűnt
a párbeszéd is.
Én még átutaltam a
Nissan LEAF vételár hátralévő részének a felét, megbirkóztam az esti
Fraxiparinnal, lefeküdtem és utána még megpróbáltam olvasni a „The Call of the
Wind”-et.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése