A lusták csak 9-kor indulnak el a piacra.
Imréhez is benéztünk az üzletbe, de hiába, mert ő a könyvelőjénél volt,
Áron notebookja pedig csak a következő hétvégére lesz kész.
Vettünk egy nagy füstölt sonkát, aminek csak a felét fogom betenni a
bablevesbe, másik felét Katikának visszük. Vettünk még fejtett babot, tejfölt
és levesbe való zöldséget, valamint fokhagymás, snidlinges tehéntúrót
Esztikétől a Lánynak, mert annak bármikor örül.
Hazafele benéztünk Gulyásékhoz és Judithoz.
Itthon olyan gyorsan készítettem a reggelit, hogy 12-kor már el is
kezdhettünk reggelizni. Nagy terülj-terülj asztalka volt.
Az egyik zabálásból a másikba. Ahogy befejeztük a reggelit, elkezdtem főzni
a tejfölös, csülkös bablevest. A dolog azzal kezdődött, hogy a csülköt
kettévágtam és a húsosabb részét eltettem a hűtőbe, azt hazavisszük Katikának.
A napsütéses kert nagyon szívet melengető látvány. Itt-ott már a
smaragdfának is látszanak a rügyei, a zöldborsó pedig határozottan kihajtott.
Manna is nagyon jót rajcsúrozik a kertben.
Levente átjött Áronért és elmentek focizni. Én egy darabig vártam őket az
ebéddel, de amikor már délután is elmúlt leültem egyedül ebédelni. Áron végül
hat óra magasságában került elő. Ő is egyedül ebédelt, de azt mondta, nagyon
finom lett a bableves.
Leventének odaadtam a Pongónak szánt csülök csontot, azzal, hogy ne
felejtse el megmondani Pongónak, hogy én küldöm.
Áron tegnap is, meg ma is főleg az Interneten lógott, miközben azt mondta,
hogy tanult is.
Este hétkor beindult a szivattyú (bár még nem tudom, hogy nekünk jó-e az,
hogy van fúrt kutunk és szivattyúnk, mert úgy hírlik, hogy kedvenc kormányunk
ezt is meg fogja adóztatni) és ettől kezdve egy órát locsoltam.
Elolvastam Miskolczi úr előzetes kalkulációját az aquaponia ház építéséről,
de az csak arra volt jó, hogy lehűtse a lelkesedésem. Én arra gondoltam, hogy
ez a beruházás majd jóval 1 Millió alatt kijön, de amit Miskolczi úr
összeállított, az 2,5 Milla fölött lenne. Az egész projektet még egyszer
jól át kell gondolni.
A tavasz, az még nem nyár, és este még lehűlt a levegő, ezért begyújtottam
a cserépkályhába. Igaz, hogy elég későn, de gondoltam még ébren leszek egy
darabig, hogy el is tudjam zárni majd.
Áron késő éjszakába nyúlóan lógott az Interneten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése