Már majdnem ½ 10 volt
mire felébredtem. Gyorsan összekaptam magam, mert Judit tegnap azt mondta, ha
10-re átmegyek érte, akkor elmehetünk együtt Pergel úrhoz, aki majd elvállalja
a 80 literes bojler rákötését az éjszakai áramra.
Hamar odaértünk és én
elmondtam Pergel úrnak, hogy mit szeretnék. Azt mondta menjünk a helyszínre és
mire odaérünk, ő is ott lesz.
Nagyon felpörögtek az
események. Juditot hazavittem és ott kitettem, kérte, hogy ebédeljek náluk,
1-kor várnak. Mire én is hazaértem, már Pergel úr várt a kapuban, mindent
megnézett és abban maradtunk, hogy jövő szombaton ½ 9-kor elkezdi a munkát.
Mielőtt elbúcsúzott, még segített kivenni a bojlert az autóból.
Juditnál nagyon finom
volt az ebéd. Ebéd után egy kicsit foglalkoztam Leventével. Átnéztük a fizika
feladatait. Szerintem nagyon jó könyvből tanulnak. Elmagyaráztam azt a részt,
amiből dolgozatot fognak írni.
Hazatérve hozzáláttam a
bojler helyének előkészítéséhez. Este nyolcra el is készültem, ha holnap át
tudom hívni Feri bácsit, akkor fel is tudjuk akasztani a bojlert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése