Reggel
már Villányi tanár úr levele fogadott a dilemmájával, hogy Áront megbuktassa-e,
vagy közösen találunk-e valamilyen más megoldást. A tanár úrnak arra a szakmai
javaslatára, hogy Áron az Apáczai Csere János Gimnáziumban maradva, ne egy
természettudományra orientált, hanem egy normális tantervű osztályban
folytathassa a tanulmányait, Emőke és én is nyitott vagyok és ebben kértem a
tanár úr segítségét.
Szerettem
volna a kütyüre tenni egy epub állományt (Defoe: Robinson Crusoe), mert Áron
most ebből tanul angol órán.
Áron
½ 4-kor jött haza az iskolából, de ő nem látja olyan rossznak a helyzetet, mint
Villányi tanár úr, Emőke és én.
Elhoztam
a Nissan Gablini-től a grátisz THULE csomagtartót. Jól néz ki, záras és
lekerekített aluminium kereszt rudas, ahogyan kértem (súly, korrózió,
légellenállás). Ha már arra jártam, benéztem a Praktikerbe egy autótakaró
ponyváért. Egyelőre csak a méret kiválasztása a feladat.
Este
megnéztem egy Rocky filmet. A film azt mondta, a kitartás meghozza a gyümölcsét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése