Reggel jóval 8 óra után indultam volna a piacra, de
Áron kérte, hogy még hadd aludjon egy kicsit.
Átszóltam Ferinek, hogy van-e kedve megnézni az
autót és eljönni velem a piacra. Pár perccel később már meg is érkezett és
indulhattunk.
Nagyon tetszett neki is az autó. Útközben vettünk a
Gazdaboltban damilt a szegélyfűnyíróba és Feri bevitt egy rekesz szódásüveget a
töltőbe. Én nem is tudtam, hogy ilyen még létezik. Bejártuk az egész piacot.
Vettünk tojást, angol szalonnát, cseresznyét, fejes saláta palántát. Benéztünk
az Imréhez is, de ő éppen kint volt háznál Internetet konfigurálni.
Onnan még elgurultunk Kiskunlacházára a négy téli
gumiért, amit alu felnikre szereltek.
Hazajövet elkezdtem csinálni a reggelit, de akkor
már ½ 12 fele járt. Nagy nehezen felkelt. Olyan pipa voltam, hogy a tegnapi
vacsorája ott árválkodott az asztalon, hogy Áront kértem, hogy a tegnap este
feltálalt sült hurkát a krumplival dobja ki a WC-be. Egyszerűen elszakadt
bennem a cérna.
Már elkészült a reggeli és feltálaltam, amikor
közölte, hogy ő majd készít magának reggelit és elkezdte ugyanazt készíteni,
ami már az asztalon készen volt. Ekkor azt mondtam, azt is dobja ki és azonnal
menjen haza. Ekkorra már eszkalálódott a
balhé.
Annak semmi értelme, hogy én a hosszú weekend-en
végig azon mérgelődjek, hogy Áron egy szemet sem tanul, nem jön ki a levegőre
csak Internetezik.
Az elindulása előtt az volt az utolsó kérése, hogy
az 1000.- Forint buszpénz helyett 2000.- Forintot adjak, mert a
diákigazolványát is otthon felejtette. Ezek szerint nem szóltam elégszer, hogy
mi mindent hozzon.
Itt tombol a nyár. A Dunán sokan vannak. Úsznak,
kajakoznak, szörföznek. Én is úsztam egy nagyot, de az a rosszkedvemen nem
sokat segített.
Utána szétbontottam a fejes saláta palánta csomagot hadd
erősödjenek még egy kicsit, szétültettem kilenc palántanevelő cserépbe.
Közben kiderült, hogy Áron földrajzból is hozott egy
hármast. Pedig tudta, hogy témazáró dolgozatot fognak írni. Abból a
földrajzból, amin nincs mit megérteni, csak meg kell tanulni. A földrajz tanára
szerint a dolgozatból az derült ki, hogy Áron ki se nyitotta a könyvét.
Késő délután átjött Levente. Szívesen elment volna
Áronnal focizni, de mondtam neki a szomorú hírt, hogy Áront hazaküldtem.
Este 7 után csináltam egy nagy locsolást, majd
kirámoltam az autóból a hó gumikat. Arról még fogalmam sincs, hogy ezeket a tél
beálltáig hol fogom tárolni. Az a legvalószínűbb, hogy a négyből egyet a
csomagtartóban, hogy az legyen a pótkerék, mert ebben a defektjavító készletben
nem bízom 100 %-ig.
Az minden esetre megnyugtat, hogy két oldalról is
megtudtam, hogy Áron szerencsésen hazaért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése