Odakint 1000 °C van
és tombol a nyár. Nagy nehezen elindultunk a piacra. Tejet már nem kaptunk, de
szerencsére még volt az autó csomagterében néhány doboz tartós tej.
A piacon vettünk
mézet, cukkinit, petrezselymet és paradicsomot, Juliska nénitől két nagy
cserépben előnevelt paradicsom palántát, a Dobos ABC-ben pedig sajtot, sonkát,
makarónit főző tejszínt és joghurtot, mert szeretnék készíteni egy "Sajtos bugattit".
A vegyesboltban
vettem a szúnyogriasztóba utántöltőt, az 1000 cikk boltban pedig ablakokra
applikálható szúnyoghálót, alufóliát és Folpackot.
A késő délelőtti
reggelit én készítettem. Szalonna, hagyma és a tegnapi grillcsirke apró
maradékaira ütöttem négy tojást, újhagymával, fokhagymával és
paradicsomkarikákkal tálaltam.
Reggeli után
elültettem a paradicsompalántákat és két saláta kezdeményt.
Már elmúlt délután
négy, amikor kimerészkedtem a Dunára. Majdnem egy órát úsztam. Áron azt mondta
nem jön, mert nem találja a fürdőnadrágját és inkább elmegy focizni a
Leventével. (Már csak néhány napja van, hogy mindent összecsomagoljon az
Adriára, de még azt sem tudja, hogy mi hol van.)
Amikor bejöttem,
ebédre megettem a csülkös bableves felét. A másik felét kitálaltam Áronnak.
Hétkor beindult az
automata locsolás. Kihasználva én is végeztem egy nagy locsolást.
Áront este ¼ 10-ig
nem tudtam lecsalni, ebédelni, akkor még utoljára megmelegítettem és
lefeküdtem.
Hallottam, amikor
Áron is lement, de nem nyúlt a kajához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése