Ha lassan is, de legalább elkezdtem a készülődést a
délutáni indulásra. Reggeli után Mannát már kockázatos volt leengedni, de
megígértettem vele, hogy délután három óra körül kerüljön elő.
Reggeli után bejelentkeztem Kádár úrnál, de ő csak ½
2 után tud fogadni. Nem baj, addig elgurulok a NISSAN centrumba és feltöltöm az
autót 100 %-ra. Nagyon jó hely, hozzánk közel van. A töltésre várakozás alatt
lehet olvasni, kávézni és a publikum számára ingyenes Internet elérés is van.
Kádár úrnál időben jelentkeztem. A titkárnője
kérdezte, hogy mit hozhat. Nyílván feltételezte, hogy normális ügyféllel van
dolga. Rögtön sikerült kiábrándítanom, mert mondtam, hogy hozzon egy köröm
pörköltöt petrezselymes burgonyával, hozzá hideg kovászos uborkát. Előtte természetesen
egy jéghideg unikumot és utána közepesen hideg rozét, a franciakrémeshez pedig egy
presszó kávét két cukorral és tejszínnel.
A titkárnő vette a lapot, miközben elkönyvelte, hogy
egy hülyével van dolga és csak annyit mondott: „Igenis, egy presszó kávé két
cukorral és tejszínnel.„
Azután sikerült beszélnem Kádár úrral, akinek egy A
4-es lapon demonstráltam, hogy miképpen lehet megoldani egy CR (Circular Referense)
telefon alközponti rendszerrel, hogy az ügyfeleteknek ne kelljen a kapcsolat
felvételéig olyan sokat várakozniuk.
Hazamenet útba ejtettem a Vizsla utcai Nissan
Centrumot, ahol teljesen költségmentesen még egy 20 km-nyit még rátölthettem a
174 km-es hatótávolságra. A kiszolgálás közben 100 %-os volt, nem is szólva a
WiFi Internet szolgáltatásról.
Hazaérve befejeztem a pakolást. Emőke is átjött,
hogy Áronnal együtt segítsenek az ágyakat friss, tiszta ágyneműkkel áthúzni,
mert Este érkeznek Péterék.
Áront többször kérdeztem, hogy minden iskolai cuccot
hoz-e. Nála van-e minden igazolványa.
„Apa miért kell mindent háromszor kérdezned és
mondanod?”
Miután az összes cuccot és Mannát is sikerült
betenni az autóba, indulhattunk. Emőke engedélyével még a fűszernövényekből is
betettem kettőt (zsálya és kakukkfű), hogy majd Dömsödön elültetem.
Nyugodt tempóban elindultunk. Útközben csak a
Szigethalmi húsüzletnél álltunk meg. Kértem Áront, hogy jöjjön be velem, hogy
segítsen eldönteni, miket vegyünk a négy napra. Áron azt mondta, menjek
egyedül, neki minden jó, amit veszek.
A húsboltban három csirkecombot, kövön sütni való
oldalast és sütni való májas hurkát vettem. Utána már csak a ZöldségHalom-nál
álltunk meg, ahol két nagy fej brokkolit vettem, azt tervezve, hogy készítek
brokkoli krémlevest, mert azt ő is és Emőke is szereti, de Áron itt se jött be
velem.
Már elindultunk, amikor rájöttem, hogy főző tejszínt
elfelejtettem venni. No nem baj, majd a Dobos ABC-ben Dömsödön.
Szép napos időben érkeztünk. Mindent berámoltunk. Én
elkezdtem a két fűszernövény elültetni, azután nagy locsolás következett.
Áront semmilyen munkába nem akartam bevonni hadd
tanuljon, elvégre mér csak a jövő hét van hátra az évi tanítási időből. Volna
mit javítania a jegyein és utána bizonyítványosztás. De nem, ő ki se nyitotta
az iskola táskáját, csak leült a számítógép elé és éjjel 1-ig Internetezett.
Közben én a sütőben elkészítettem vacsorára a májas
hurkát és hozzá ugyanabban a tepsiben krumplit is sütöttem. Először nem ért rá lejönni,
vacsorázni, mert most beszél a Kamellel, utána meg azt mondta, hogy ő már a
múlt héten közölte, hogy nem is szereti a májas hurkát és le se jött, csak az
Internet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése