Reggel olvastam Emőke
üzenetét, hogy Áronnak talált tiszta vasalt fehér inget a szekrényében, úgy,
hogy akkor az évnyitója is rendben lesz pénteken.
Megírtam a sűrű
történéseket és 8-kor lementem reggelit készíteni.
Kicsit bélyegeztem,
mert holnapra arról az asztalról is el kell pakolnom.
A SIEMENS mikro garanciális
problémája miatt péntek délutánra megbeszéltem, hogy kijönnek megnézni.
Átmentem Bénihez, adja
meg annak az úrnak az elérhetőségét, aki szerinte a kocsi beállót, de legalább
az aljzatát és a térkövezését elvállalja. Két kupica körtepálinka közben meg is
adta.
Meglátogattam Feri
bácsit, mert belelépett egy gereblye tüskéjébe. Vittem nekik ajándékba egy szép,
falra szerelhető kulcstartót, mert amikor csöngetek, akkor hallom, hogy mindig
egymáson keresik, hogy hol van a kertkapu kulcsa.
Megkávéztunk,
politikailag kölcsönösen destruáltuk egymást, azután hazajöttem.
Megebédeltem a csirke
szárny pörkölt maradékát egy kis kovászos uborkával és kenyérrel.
Leúsztam a napi
penzumot. A víz hőmérséklete jobb nem is lehetne, a levegő még napsütés mellett
is lehetne magasabb, de az úszás nagyon finom volt..
A Béni által megadott
vállalkozó erre az évre már semmilyen munkát nem tud elvállalni.
Milyen
munkanélküliségről beszélünk? Erre kocsi beállóra már három hete keresek
kivitelezőt
Bánatomban, hogy már megint nem úgy haladnak a
dolgok, ahogy szeretném, az unikumhoz fordultam.
A holnap reggeli
induláshoz feltettem az autót tölteni és szedtem egy kis körtét
A hosszabbítót,
amelyikről az új hűtő megy, kiiktattam, mert a védőföldelésében szakadást
mutatott a műszer.
Éjjel egykor arra
ébredtem, hogy elfelejtettem feltenni az autót a töltőre. Gyorsan lementem és
fejlámpával a fejemen csatlakoztattam a töltőt és mind a két végén bekapcsoltam
a kismegszakítót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése