A frissen átültetett
paradicsomokkal nem dicsekszem, mert egyelőre úgy néz ki, hogy nem eredtek meg
az új otthonukban, de még reménykedem.
Süttettem magamnak egy
fokhagymás, tejfölös, sajtos lángost, hogy otthon majd megint elkészítem belőle
a speciál lángos pizzát. Pótoltam az elfogyott unikumot.
Megpróbáltam felvenni
a kapcsolatot Norcikámmal, de egyelőre nem sikerült. Ádám azt írja, hogy a fiúk
jól vannak. Áron a legszófogadóbb.
Norcival kapcsolatban annyit tud, hogy gyengének érzi magát de a
hangja alapján kicsit jobbnak hallotta a helyzetet. Zacher Dr. azt mondta, hogy
ez a gyengeség még elhúzódhat sokáig. Türelem.
A reggelire
megpúpoztam a lángost sonkával, újhagymával, paradicsommal és csípős
paprikával, majd a mikró grillezőjébe tettem. Nagyon finom lett.
Délelőtt lepihentünk
Mannával és aludtunk egy órácskát.
Továbbolvastam a Nádas
Péter-t. Már a vége fele járok az első kötetben.
A nyár újra kitört,
ami miatt le kellett mennem a Dunára úszni. Sokat úsztam. Amikor a Dunáról
jövök vissza, Manna már a Duna kaputól kísér befele: "már aggódtam, hogy
hol vagy ilyen sokáig."
Palkóéknak átvittem
egy csomó császárkörtét. Judit azt mondta ez a kedvence.
Elkészítettem egy nagy
adag túrós csuszát és mindet befaltam.
Már röviddel hét óra
előtt elkezdtem a locsolást, mert úgy láttam, hogy éjszaka nem lesz eső.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése