Sokáig aludtam és még
tovább lustálkodtam.
Az első utam
Szépséghibás Műszaki áruk boltja volt. A meghibásodott hűtőszekrényt szívesen
elhozzák és a költségemre (mert már nem garanciális) megjavíttatják. De már
decemberben is hibás volt és most ugyanaz a hibája – reklamáltam. Hiába
érveltem, nem használt. Végül kinéztem egy másik hűtőszekrényt, megalkudtam a
tulajjal, kiszállítják, a hibásat nem veszik vissza, de a költségemre
megjavíttatják és eladják. Ha már ott vagyok, akkor vettem nála egy Airfryer-t
50.000.- helyett 18.000.-ért. Jani majd azt is elhozza az új hűtővel együtt.
Hazafele vettem
kenyeret és egy szál 10 x10 mm-es fenyőlécet a még csak fejben készülő Velux
árnyékolóhoz.
Az ATM-ből felvettem
annyi pénzt, hogy Janinak mindent egyben ki tudjak fizetni.
Ebédre megmelegítettem
a csirke szárny pörköltöt.
Ebéd után leúsztam a
mai távot.
A hétvégét nagyon
részletesen kell megszerveznem, mert bonyolult. Ádám 3.-án repül haza a
gyerekekkel és Gabival, Norci pedig 5.-én mehet csak utánuk. A fiúkat
csütörtökön hozom el Horányból, Artit és Leót pedig vasárnap reggel viszem ki a
reptérre. Ezeket a részleteket megbeszéltem Norcival, Ádámmal és Áronnal is.
Áronnak elmondtam,
hogy már nagyon hiányzik. Azt mondta, én is neki. Azért neki könnyebb, mert ő körül van véve száz családtaggal, én meg itt egyedül.
A felső hűtőtérből
kirámoltam mindent és kitakarítottam. Még az üveg polcokat is egyenként
letisztítottam, hogy ne érje szó a ház elejét. A mélyhűtő részt nem bántottam,
azt majd ha jön Jani.
Már elkezdtem az esti
locsolást, amikor Jani meghozta az új hűtőt. A régiből kirámoltam a mélyhűtő
fiókokat és a cuccot átrámoltam az újba. Mindent kifizettem, Janinak mégy
szedtem néhány kiló császárkörtét és a régi hűtőt elvitte.
Befejeztem a kertben a
locsolást. Elindítottam a mosogatógépet. Az asztalról mindent bepakoltam az új
hűtőbe és Emőkének megírtam a fejleményeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése