Már reggel hétkor felkeltem. Tettem egy-két mozdulatot a rendcsinálásért,
hogy a délelőtti angolórát valahol meg tudjam tartani, de 70 év rendetlenségét
nem lehet egy perc alatt rendbe hozni.
Áron még alszik, én meg megfőzök magamnak egy szál virslit és melegítek
egy tejeskávét.
Nem mentünk a piacra, mert vártuk a kertészt. 10 óra magasságában
felhívtam, hogy mikorra tervezi az érkezését. De jó, hogy felhívtam – mondta -,
mert most ébredt fel, de akkor igyekszik minél hamarabb ideérni.
Gondoltam, hogy amíg megérkezik, kivágom a villanyóra szekrény ajtaján a
kábel kivezető nyílását, hogy be lehessen zárni a szekrény ajtaját.
11-kor megérkezett Dávid és nagyon jó kétórás barter angol órát tartottam
neki. Azzal kezdtem, hogy csináltattam vele egy Duolingót, hogy felmérjem, hol
vannak a gyenge pontjai és azokat igyekeztem először elmagyarázni. Dávid jól
bírta a gyűrődést.
Utána nekilátott a kertészkedésnek és 3-ig meg sem állt, sőt Áront is,
meg engem is ellátott munkával. Már az első alkalommal sokat változott a kert
arculata.
Amikor Dávid elbúcsúzott, lementünk a Dunára úszni. Áron belemártotta a
vízbe a kezét és azt mondta, hogy ez neki hideg. Egyedül kellett megtennem a
távot. A szél már erősen fújt és azt jelezte, hogy nemsokára vihar lesz és
akkor az esti locsolás elmaradhat.
Elmentünk a kukacosba vacsorázni, de mivel tudtuk, h ogy ott sokat kell
várni a frissensültekre, ezért vittük a sakkot is. Áron rántott sajtot rendelt,
én pedig egy hekket.
Két partit sikerült lejátszanunk, amíg a kaja elkészült. Mind a két
partit Áron nyerte.
A hekk finom volt, de a nagy forgalom miatt a pincérnő tévedésből nem
joghurtos salátával, hanem sült krumplival és majonézzel hozta. Olyan nagyra
sikerült az adag, hogy még haza is vittünk belőle.
Hazajövet még átmentem Ilonához szedni egy kis császárkörtét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése