Ahogyan tegnap este
ígértem a kertnek, úgy fel is keltem 7-kor és rendeztem egy nagy locsolást.
Hogy ne kelljen
éhgyomorra mennem a piacra, az utolsó sarka kenyérrel ettem egy kis pörcöt
(saját termésű) csípős paprikával, paradicsommal és hozzá egy bögre hideg
tejet.
A piacon csak egy
doboz tojást vettem Esztikétől, meg két lap fekete kartont, hátha meg tudom
oldani az Áron szobájában a Velux tetőablak árnyékolását. A henteshez csak egy
kis tanyasi májas hurkáért ugrottam be, majd folytattam az utam a Ráckevei
LIDL-be, mert Klári szerint ott (Codish névre hallgató) finom macskakaját lehet
kapni 900.-ért.
A LIDL-ben
megvettem Manna prémium kajáját, egy háló lecsópaprikát és hozzá lecsókolbászt,
egy 2 literes sört meg egy friss rozscipót. Visszafele a piac mellett vettem
néhány szem paradicsomot és egy üveg Unikumot. Továbbgurulva pedig a
Gazdaboltban néztem egy zacskó, még augusztusban is elvethető zöldbabot.
Ha már olyan szépen
kigazoltam a hátsó fertályt, elültettem két sor zöldbabot.
Olyan meleg van,
hogy a menekülő útvonal egyenesen a Dunába vezetett. A víz csak a színe alatt
egy méterrel elfogadható hőmérsékletű, fölötte túl meleg.
Mannával volt egy
kis vitám, miszerint addig nem kap az új típusú macskakajából, amíg a régit a
táljából meg nem eszi. Egy darabig ellenállt, de azután beadta a derekát, mert
nagyon kíváncsi volt, hogy mit hoztam a LIDL-ből.
A menetrendszerű
úszás után ebéd és egy kis pihenés.
Elkezdtem
keresgélni a hibát, hogy a klíma miért nem működik, de csak odáig jutottam,
hogy nem kap áramot.
Átgurultam
Judithoz, hogy ő talán el tud vezetni a villanyszerelőhöz, de csak Levi volt
otthon. Áthívtam, hogy vigye el a csontokat a Pongónak és küldtem vele egy üveg
saját készítésű kovászos uborkát is.
½ 8 fele nagy
locsolás.
Este már csak egy
kis tanyasi májas rozskenyérrel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése