Enyhe tél

20180622 péntek

Reggelre igazi nagy lehülés érkezett. Még felkelni sincs kedvem.

Az amúgy is borús hangulatomat csak tovább rontotta, amikor felhívott a nálam egy évvel fiatalabb régi jó barátom, középiskolás osztálytársam T. Sanyi. Sanyira később is nagyon felnéztem. Egyetemi éveit Moszkvában töltötte, vadászrepülőgép pilóta volt. Néhány éve, amikor osztálytalálkozót szerveztem Dömsödön, már akkor sem tudott eljönni, mert ápolnia kellett súlyos beteg feleségét, aki azóta meghalt.

A megözvegyült Sándor most egyedül él és parkinson kórban szenved. Keveset tudok erről a betegségről, de azt tudom, hogy valami nagyon rossz.

Örömmel fogadta, hogy meg szeretném látogatni, de amikor kérdeztem, hogy mit vigyek, mire lenne szüksége, azt mondta, hogy semmit.

Reggelire sonkás kőrözöttes pirítóst készítettem magamnak és hozzá egy tejeskávét.

Ahelyett, hogy pakolásztam volna, vagy folytatnám a rendcsinálást, bevezetékeztem a készülő LED csillárt.

Délelőtt sokat haladtam az angol tanítási anyagokkal, mert nagyon készülők az Emőkének és a Stefinek adandó angol órákra.

P. Zsuzsival megbeszéltem, hogy keddre miket hozzon Stefi az első angol órára. Azt is kértem, hogy otthon legyen egy Angol –Angol (egynyelvű) szótára.

Ebédre megettem a maradék körömpörköltöt, hozzá pirítós és kovászos uborka volt.

Már sok nyarat megéltem, de ilyen pocsék hideg időt talán még soha. Még azt sem mondhatom, hogy enyhe a tél. Emiatt este a locsolás is elmaradt.