20180613 szerda
Nagyon necces, hogy Áron beért-e időben a suliba, mert ¼ 8
után még én ugrasztottam ki az ágyából.
Nekem egyszerűbb volt a reggelem, még arra is maradt időm,
hogy megborotválkozzak, mert csak 10-re kellett beérnem a KÖZHELY-be ahol
ugyanis mára elvállaltam egy nagytakarítással együtt járó raktári rendrakást.
Csak egy kőrözöttes pirítós és tejeskávé után már indultam
is.
Larry és Katie nagyon kedvesen fogadtak. Többen is voltunk,
akik önkéntesen vállalták ezt a munkát.
A nagy rendrakás közben még (végig autózva az egész kerületet) megpróbáltam a kéziszerszámtartó falhoz kampókat beszerezni, de sehol nem találtam.
Dél tájban Larryék rengeteg különféle pizzát rendeltek, ami
után még fagylalt is volt.
Hazafele útbaejtettem a Nissan Centrumot és a 38 %-ra még
rátöltöttem, egészen 81 %-ig.
Mire hazaértem már Áron is itthon volt. Az, hogy angolból az évvégi jegyét 3-asra zárták le, az
nem tett különösen boldoggá. A körülményei és az itthon igénybevehető segítségek
miatt, akár az osztály legjobb angolosa is lehetne.
Megint futottam egy kört az Allianze Assistance-nál a WC
tartály szelep hibája miatt. Azt ígérték, hogy a szerelő hamarosan fel fog
hívni.
El kezdtem lecserélni a PAV311-en a kerékanya csavarokat a
makkanyákra, két csavart már ki is cseréltem ( a húszból) de Emőke letiltott
erről a munkáról, mondván, hogy ez nem tesz jót a derekamnak, majd András megcsinálja.
Kértem, hogy ha a hétvégén le tudnának jönni Dömsödre egy
kis rendrakásra, az jó lenne, mert 24-én jön a meghívott brushup csapat.
Napközben Zsuzsinak is próbáltam segíteni, hogy neki összejöjjön ez a QUANTIC, de ő nagyon nem ér rá a saját ügyeivel foglalkozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése