20180811 szombat
Hiába mentem le Dömsödre Edina nem könyörült meg rajtam és
nem jött takarítani.
Nem baj, legalább kimentem a piacra. Egy cédulát azért
hátrahagytam, hogy „elugrottam a piacra”, de hiába.
Vettem Emőkének túrót, a
vegyesboltban pedig egy üveg unicumot.
Felhívtam 704540412 Szaiki Tibort az Otthon Centrumban és
hétfő 18 órára meg is beszéltünk egy találkozót az újpesti Baross u, Penny
parkolójában.
Norci lányom felhívott kétségbeesve, hogy mire Horányból
leért Balatonfenyvesre elveszett a Pafikának az első rendszáma. Mondtam, hogy
emiatt ne parázzon, majd meglesz, ha útközben leesett, valaki biztosan leadja.
Addig is ha van módja, akkor rajzoljon egyet vagy fényképezze le a hátsó
rendszámot és valahol nyomtassa ki.
Amíg ő parázott én elmentem a Dömsödi Rendőrörsre, hogy a
legilletékesebbektől tudjam meg, hogy ilyenkor rendszámügyben mi a teendő.
Az vitathatatlan tény és ezt eddig is tudtam, hogy én vagyok
a világ legokosabb embere (fő a szerénység), de a rendőrök ezt nem így látták,
mert ennél butábbat, hogy rajzolni egyet vagy lefényképezni és kinyomtatni, nem
is javasolhattam volna.
Ugyanis, mint ahogy ezt ma elmagyarázták, a rendszám az autó
azonsító okmánya és arról bármilyen módon másolatot készíteni, az kimeríti az
okmányhamisítás büncselekményét.
A helyes magatartás, minél hamarabb (jelen esetben hétfőn)
felkeresni a legkönnyebben elérhető okmányirodát és a történetet elmesélve a Forgalmi
Engedély alapján kérni egy új rendszám legyártását. Ez 10.000.- Ft körüli
összeg és nincs meg azonnal, de arról legalább adnak egy igazolást, hogy a hiányzó
gyártása folyamatban van. Ezt egy jóindulatú rendőr már elfogadhatja.
Ha már nem sikerült bebizonyítani , hogy én vagyok a világon
a legokosabb, legalább megpróbálom bebizonyítani , hogy én vagyok a világon a
legügyesebb.
Elkezdtem pucolni az almatermést és sok diót feltörni a
diótermésből.
Elhatároztam, hogy készítek diós almalekvárt. A Lekvár
készítéssel egyszer már befürödtem. Mire az almából lekvár lesz, az olyan idő-
és munkaigényes, hogy 20 fillér se jön ki az órabéremnek.
Nem baj, az öreg
halász is így kezdte Hemmingway novellájában. A kész diós almalekvárok
bekerültek a dunsztolóba. Egy üveg Emőkének, egy üveg Áronnak és egy kis üveg
Leventének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése