20180819 vasárnap
Reggel Áron már ½ 8-kor ébresztett, hogy ha 9-kor szeretnénk
elindulni, ahhoz már most el kellene kezdenünk készülődni. Beláttam, hogy igaza
van és felkeltem.
Áron készített egy falatnyi reggelit és segített a Mannát beterelni a hordozókájába.
Én összecsomagoltam az élelmiszereket és a Gabikáéknak szánt csülkös bablevest
betettem a tőlük kölcsönkért lábasba, azzal a céllal, hogy azt induláskor
visszavisszük nekik.
Így is történt volna, miután mindent bezártunk, beültünk az
autóba és indultunk. A lábas terv azért hiúsult meg, mert Gabikáék egyik
telefonjukat sem vették fel. Nem nagy baj, mert úgyis azt terveztem, hogy
miután Sándort hazaviszem, Áront is leteszem Gazdagréten és fordulok vissza
Dömsödre.
Szépen haladtunk. 10-re hazavittem Sándort. A kapuban még
betettem a sporttáskájába a neki szánt csülkös bablevest. Nagyon köszönte, hogy
velünk tölthette a hosszú hétvégét.
Onnan Gazdagrét már csak 20 perc.
Gyorsan leszaladtam egy balon vízzel és meglocsoltam a
smaragdfánkat,majd indultam vissza Dömsödre.
A TESCO-nál meg kellett álljak,mert a csomagtartó tele volt üres
palackokkal. Vettem még egy előrecsomagolt sonkát, 15 dkg disznósajtot és egy
cipót, amit ott helyben felszeleteltem.
Útban Dömsöd felé Szigethalmon betértem a ”Karám”-hoz
címzett falatozóba és rendeltem egy sült hekket majonézzel, de mivel nem
fogadtak el hitelkártyát, ezért amíg sült, elgurultam pénzt felvenni a Spar
előtti automatából.
A hekk felét ott a falatozóban ettem meg, a másik felét meg (a
tálcával együtt) elhoztam.
Gabikáéknál megálltam, hogy bevigyem nekik a kölcsön lábast
és egy nagy üveg csülkös bablevest.
Természetesen azonnal beküldte Ferikét, hogy
tegyen fel egy kávét.
Mire elértem a bázist, már csak a kipakolás és a Dunai úszás
maradt. A félórás úszás annyira kimerített, hogy az este 7 órás locsolásról meg
is feledtkeztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése