20200307 szombat
Már 1/2 7-kor kidobott az ágy. Egy óra múlva elindultam a rollerrel a piacra. Ott csak vöröshagymát vettem, mert a tervezett "csülök pékné. módra" nyers csülköt kíván.Irány a Burján hentes. Ott az emberem nagyon rendes volt. Kicsontozta és a két csontot külön becsomagolta és mondta, hogy azt tegyem a mélyhűtőbe, jó lesz majd egy levesbe.
Még becsomagoltattam reggelire egy fokhagymás
tejfölös sajtos lángost.
Onnan átmentem a barkácsboltba és ott vettem egy literes Malézi márkájü faimpregnáló lazurt.
Miután a kis hátizsák megtelt, indulhattam hazafelé.
Kovács úr már ott várt a kapuban. Kinyitottam a házat, kezdhetett dolgozni. Még a munkaterület kipakolásában tudtam neki seiteni, de utána már elkezdtem reggelizni.
Kovács úr kemény három órát dolgozott a válaszfallal, amíg én megfűszereztem és elősütöttem a csülköt. Amikor mára befejezte a munkát, amit holnap délelőtt fog folytatni, én berámoltam a csülköt a römer topfba. Alá zsírt és hasábburgonyát tettem. az oldalához és
a tetejére karikára vágott sárgarépát, illetve sok felaprított vöröshagymát és fokhagymát,. Kicsit meglocsotam szójaszósszal és kapott egy pohár vizet.
A sütő már 200 fokra elő volt melegítve, amikor a római tál lefedve belekerült. Az előírás szerinti 55 perc után a csülköt megfordítottam.
Közben megérkezett az EU-Solar üzletkötője. Egy ajándék Growatt vászon táskában hozott három dobozos sört, aminek külön örültem, mert a csülök bőrös oldalát majd meg kell sörrel locsolni.
Több mint egy órát beszélgettünk a jelenlegi rendszer bővíthetőségéről.
Amikor elbúcsúzott, a csülök még egy forgatáson esett át és utána megvacsoráztam belőle. Finom lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése