20200729 szerda
Amikor felébredtem már elmúlt 9 óra. Fer jött át, hogy nem hagyta-e tegnap itt a szemüvegét. Egy darabig kerestük, de hiába. Ez velem is gyakran előfordul, hogy nem találom. Már arra gondoltam, hogy applikálok rá egy WiFi-s keresőt.
Dél lett mire megreggeliztem. Nehezen szánom rá magam, hogy kimenjek a kertbe dolgozni. mert 31-32 fokos igazi kánikula van, a Duna meg a hínárok miatt pedig csak korlátozottan használható hűsölésre.
Egy órakor megelégelem a notebook melletti semmittevést és kimegyek a palánta poharazóba. Egy nagy pohár tartalma a földbe került és egy kispohár tartalma a helyére. 30 - 40 cm-el távolabb kerültünk a terasz lépcsőtől és ugyanennyivel közelebb a kapuhoz.
Átutaltam Andrásnak a zöld autóval kapcsolatos kiadásait.
A faág fűrészelésnél kiderült, hogy a motoros láncfűrész fogai élezésre szorulnak.
Az, hogy Áron a tegnap délutáni érkezését áttette ma reggelre, délután háromkor már erős csúszásban van.
Kigurultam az e-rollerrel a Dobos ABC-be vettem Császárszalonnát, kenyeret, tejfölt, mélyhűtött Cordon Bleu-t, csípős paprikát, tejet, sört és unicumot. Úgy érzem, hogy a roller akkumulátora gyengélkedik vagy csak ez a bázistól a Dobosig a hatótávja.
Közben hívtak a Safisof-tól és ezzel elindult egy újabb befektetési szerződés.
Naplementekor nagy, teljes körű locsolás és poharazgatás a palántákkal.
Megérkezett Áron. Kérdeztem, hogy mit kér vacsorára, de azt mondta, hogy nem éhes, mert mielőtt elindult evett. Így azután egyedül vacsoráztam (a maradék (mű)sztrapacska rajta sültszalonna), utána sör.
A hétfőre külföldről várt csomagküldemény fontos volt nekem, ezért megkértem Katikát, hogy írjon ki egy Tacepaot, ha Áron nem nyitna ajtót a csengetésre. akkor a küldeményt hozzá vigyék. A projekt idáig sikeres lett, Katika átvette a küldeményt.
Áront megkértem, hogy a tervezett keddi lejövetelekor hozza magával a csomagot. mert az nekem fontos. Azt is kértem, hogy mielőbb menjen át a csomagért Katikához, hogy az nehogy feledésbe merüljön. Ma amikor (szerdán) megjött este 8-kor, kérdeztem, hogy a csomagot hozta-e. Nem, azt elfelejtette elkérni Katikától.
Nem reklamáltam. Hálát adok az Istennek, hogy Áron testileg és szellemileg nem fogyatékos és boldog. Link. Istenem, valami hibájának lennie kell. Hibátlan ember nincs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése