20201023 péntek
Felébredés után igazi nagy elhatározással úgy mentem a fürdőszobába, hogy a mai programba beiktatom a borotválkozást. Ez két hét után nem volt egy egyszerű vállalkozás. Több nekifutással több mint húsz percig tartott, mire valamelyest eltünt az arcszőrzetem.
Kimentem a kertbe, hogy a földön hadd fogyjon az akác tüzifa, amit csak úgy leszórt a billencs.
Reggelire egy nagy szelet bundáskenyér és egy sült debreceni. Az első csupor tejeskávé a mikróban összement, ezért a tejespalackból a maradékot eltettem aludni. A második kisérlet előtt, a dobozos tejbe előbb belekóstoltam és csak azután tettem a mikróba, miután meggyőződtem róla, hogy egy cseppet sem savanyú.
Most, hogy újragondoltam, megint be fogok szerezni kefírgombát. Az 1/3-a itt lesz Dömsödön, 1/3-a Gazdagréten és a harmadik 1/3-át Bélának adom.
A bélyegező szobába költöztetett palánta nevelőben két kis csípős paprika palánta kibújt, de az a legvalószínűbb. hogy tavaszig még itt fognak erősödni. Igyekeztem úgy elhelyezni őket, hogy a nap az ablakon át süssön rájuk, a hőmérsékletről pedig majd a fűtés gondoskodik.
Az 5 literes üvegben érlelt kovászos uborkát szét akartam mérni literes üvegekben, de azután abbahagytam, mert úgy találtam, hogy ez egy kicsit még korai.
Vacsorára megmelegítettem két kisebb darabot a rántott halból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése