reggeli után Emő felment összepakolni, én pedig elszaladtam az Auchanba, mert Norcikám megkért, hogy szerezzek be nekik két doboz Lavazzo D'oro őrölt kávét. Még gyorsan felvittem Ilinek a neki szánt lazacot, majd majdnem mindent bepakoltam az autóba, amit Dömsödre szántunk. Emővel még beugrottunk Emőke lakásába és Istvánnal egyeztettük a festés részleteit.
Tíz óra előtt nem sokkal tudtunk indulni a Nóra nagyihoz, mert ott volt megbeszélve, hogy mindannyian ott várjuk Norcit és Jankát.
Mi korábban érkeztünk. Nagyi beszámoltatott minket is az adriai élményeinkről, majd 3/4 11 fele megérkezett Norci és Janka. Nagy volt a boldogság, hogy végre láthattam őket. Jankától mindenki el volt ájulva. Nem véletlen, hogy olyan szép, hiszen az én unokám. A nagyitól Dömsödre indultunk, de mivel még fel kellett ugranunk a Gazdagréti térre, gyorsan felhívtuk Emőkét, hogy segíthetünk-e a festék beszerzésében. Nagyon örült a hívásnak, mert elvben már kiválasztotta a színt, de még nem vette meg. Nekünk pont útba esett, ezért megvettük és haza is vttük a festéket. Át is adtuk Istvánnak, aki valószínűleg ma be is fogja fejezni Emőke lakásának a festését.
Útban Dömsöd fele tankolnunk is kellett és mégegyszer beugrottunk TESCO-ba, hogy ma már ne kelljen nekiállni ebédet főzni. Sajnos nem volt késszresütött grillcsirke, ezért továbbálltunk. A következő állomás a kiskunlacházi Burek volt. Először Áron rendelt, de olyan sokat, hogy majdnem teherautó kellett hozzá. Emő meg én a szokásosat vettük hozzá, de abban megállapodtunk, hogy ebéd előtt, csak belekóstolni szabad, mert most megyük a Mosolygós bácsihoz és ott fogunk ebédelni. Itt lehetett érzékelni, hogy árban mi a különbség. Egy grillcsirke 1000.- forint lett volna, itt meg 7000.- et fizettünk.
Végre megérkeztünk. Emő megállapította, hogy Csabiék nem csináltak rendetlenséget. Átvittem Dezső macskájának a tegnap este bontott lazac maradékát és megkérdeztem, hogy van-e még abból a múltkori finom spenótból. Az első utunk a jó öreg Duna volt. Igaz, hogy csak egyedül én úsztam, mert a víz egy kicsit hűvös volt, de a stégen még tudtunk egy kicsit napozni. Amikor visszamentünk, egy nagy zacskó spenót már ott volt a kúp alatti asztalon. Örömünkben egy kicsit alkoholizáltunk és megpucoltuk a spenótot. Találtam az éléskamrában eldugva egy üveg 12 éves wishkyt. Kicsit gyógyítgattam a paradicsomjainkat. Megkacsoltam és amikor már teljesen lement a nap, akkor meg is locsoltam. Levágtam egy halom áztatni való bélyeget és amikor már Áron lefeküdt, akkor megnéztük a frissen vásárolt Madame Bovary DVD-t
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése