Mire felébredtem Emőnek már hült helye volt. Reggeli után Emővel megbeszéltem telefonon, hogy ma délután elmehetnénk Kókára, megnézni a fél házat (mert a másik fele, másé). Felhívtam Kókai Edinát, hogy elkérjük a kulcsot, de nem vette fel a telefont, így csak az üzenetrögzítővel tudtam beszélni.
Norcikám küldött egy fotót Jankáról, amint éppen a Szemészeti Klinika egyik betegágyában fekszik. Nagyon aggódom Janka miatt. Beszéltem Ádámmal is, de ő megnyugtatott és megígérte, hogy holnap is fog tájékoztatni Janka szemének előmeneteléről.
Dél körül Emőke áthozott két cső tűzforró zsenge főtt kukoricát. Kicsit megvajaztam és ebéd helyett befaltam.
Edinával megbeszéltem, hogy délután 4 és 5 között leszünk Kókán, ha tud, akkor ő is jöjjön oda. Emőkével együtt indultunk Emőért a munkahelyére. Amíg onnan kivergődtünk a városból, addig mejden egy óra telt el. A külvárosi látvány sem volt felemelő. Mindenhol rozsdától szétmálló kerítések, de a cementhiányos betonfalak sem néztek ki jobban, mert az elmúlt negyven év alatt szinte elporladtak. Úgy éreztük, senki nem törödik a várossal és hálát adtunk az Istennek, hogy nem kell ilyen környezetben laknunk.
Ötre értünk a kókai házhoz. Edina és a férje már ott vártak. Maga a ház sem volt egy lélekemelő látvány. Beomolni készülő tetőszerkezet alatt dohos vályogház, a kertben pedig ember magasságú gaz. Még nem tudjuk, hogy mit lehet kezdeni ezzel a tulajdon joggal.
Hazafele már simábban jöttünk, de az sem volt sokkal felemelőbb.
Itthon ketten kétfélét vacsoráztunk. Emő kérte, hogy neki a változatosság kedvéért süssek lazacot roston és ő majd készít hozzá salátát, én pedig a kínaiból hoztam egy szecsuáni csirkét. Előtte unicum, utána rozé. A vacsora közben beállított Balázs egy nagy üveg soproni kékfrankossal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése