Ébredéskor rögtön bekapcsoltam a dömsödi fűtést. Miután mi már előre úgy készültünk, hogy végre biztosan megyünk, ezért a gumis bácsit is felhívtam, hogy szerintem mi legkésőbb fél ötre odaérünk Kiskunlacházára, egy téli-nyári kerékcserére. Reggel feltettem a körkérdést, hogy ki, mit szeretne reggelizni. egy fél óra múlva már körülültük az asztalt.
Kilenckor kezdődött a "Napközben". Egy jól időzített időpontban be is telefonáltam és érdeklődtem az OLVASÁSKLINIKA felől.
Jelentkezett a mosogatógép szervíz és hétfőre ígérték, hogy megnézik a Möci gépét.
Möci zenei nevelésében még sok teendőm van, mert ma azt mondta Kodály: Felszállott a Pává-jara, hogy az egy nagy marhaság. Azt lehet mondani, hogy nem értem, vagy hogy nem tetszik, de azt, hogy marhaság semmi esetre sem.
Ebédre megmelegítettem egy kis adag zöldbablevest. Áron utána a kettévágott zsemlére kért egy kanál szecsuánit, én pedig a sajtos, sonkás tésztára tettem ugyanazt.
Kora délután feljött a doktortornő, megvizsgálta Áront és meghallgatta a tüdejét. Még nem találta egészségesnek, ezért s gyógyszerek tovább szedését és szigorú szobafogságot rendelt el és azt mondta Áron még nem mehet a jövő héten iskolába, hétfőn délelőtt pedig szeretné mégegyszer látni és akkor majd eldönti, hogy van-e szükség röntgenre vagy nincs. A doktornő nem tudja, hogy nekünk a Dömsöd azt jelenti, hogy fűtött autóban és előre befűtött házban nagy nyugalomban tudjuk tölteni a hétvégét. Ezért azután nagyon odafigyaeltünk a követendő terápiára, de azt már most tudtuk, hogy meg fogunk szökni Budapestről. Már nagyon hiányzik egy kis Dömsöd. Negyedik hete, hogy nem voltunk ott.
Amíg Emő fent készülődött, addig Áron is felöltözött, én pedig mindent berámoltam az autóba. El is tudtunk indulni, ha nem is a tervezett 3/4 3-kor, de 3-kor már igen. Első állomás a TESCO volt. Bedobáltuk a PET palackjainkat, hogy az se szennyezze a környezetet. Egy WHO felmérés szerint a világ népességének csupán 4 %-a figyel oda a környezet tisztaságára. Ha a másik 96 % is így tenne, akkor lényegesen kevésbé kellene tartani a globális felmelegedéstől, ami azután mindenféle pusztítást okoz a golyóbison.
Áron nem jöhetett ki az autóból, mi pedig felosztottunk a vásárolni valókat egymás közott, hogy minél hamarabb végezhessünk. Kiderült, hogy a dömsödi ház kulcsait otthon felejtettem, ami egymagában egy bő félórai késést eredményezne, ha vissza kellene mennünk érte. Helyett felhívtam B. Ágit, hogy be tud-e minket engedni az ő kulcsaival. Ági azt mondta igen, csak hívjuk fel, amikor Kiskunlacházára érünk és akkor kölcsönadja a kulcscsomót.
Gyorsan befejeztük a vásárlást, de annyi mindent vettünk, hogy a fél ötös időpont mára elérjetetlenné válna, még akkor is ha nagyon gyorsan száguldanánk, ezért ezt áttettük holnap délelőttre.
Amint elértük az M0-ást hosszú cammogó, de a végén már szinte álló kocsisor és egy frissen megjelenő információ fogadott, miszerint egy lerobbant teherautó miatt torlódás van. Az első adandó kihajtónál kerestünk egy lehetséges kerülőutat. Hamar találtunk is egyet, de az visszafele vezetett Budapestre. Ez nem tetszett, ezért elmentünk Érd felé, mert tavaly nyáron egyszer, amikor buliba mentünk Andrásékhoz, akkor találtunk egy Dömsöd-Érd útvonalat, ami nem vette igénybe az M0-ást.
Nosza hamar eljutottunk az érdi lehajtóhoz, ahol azonban azt közölték, hogy Érden is egy hatalmas dugó van. Ez már kezdett olyan 22-es csapdája alakot felvenni.
Felhívtuk Andrásékat, először is azért, hogy örüljünk annak, hogy végre megjöttek a 9 hetes Dél-Amerikai túrájukról, másodszor azért, hogy főzzenek nekünk egy kávét. Ők is örültek a hangunknak, de semmivel nem tudnak megkínálni, mert semmi sincs otthon és Vikinek gerincsérve van. Az már csak ráadás, hogy az utcájukat felásták, mert új csatornát raknak le. Végre odaértünk. András, Emő és Viki pálinkával indítottak. Engem önző módon Viki gerincsérve érdekelt jobban, mivel ugyanabban a cipőben járunk. András és Viki viszont egyfolytában a kilenchetes kalandtúrájuk viszontagságairól meséltek, panaszkodtak. Így szóban, már közel sem volt a túra olyan fenékig tejfől, mint azt a honlapjukról olvastuk korábban. Két hónapon keresztül fagyoskodtak, fárasztó volt a sok gyaloglás, nem tudtak igényeik szerint tisztálkodni és nehezen alkalmazkodtak utitársaik hülyeségeihez. Soha többé ilyen útra nem mennek, - mondta András. Ha mégis, akkor csak repülő, helyben bérelt autó, szálloda és csak ketten. Egymás hülyeségeit az elmúlt közel 30 év alatt már volt módunk megszokni.
Közben megkérdeztük, hogy nincs-e nekik véletlenül egy BoardBag-jük (max 55 x 40 x 20 cm), amit a Ryanar kézipoggyászként elfogad. Véletlenül kettő is volt, egy piros és egy kék. Néhol 1-2 cm-rel nagyobb ugyan, de reméljük, hogy azon már nem fognak velünk szarozni.
Búcsúzáskor Viki elmondta, hogy merre menjünk Érdről kifele. Követve Viki utasításait, este fél nyolcra értünk simán Dömsödre.
Az egész kerülőt úgy tekintettük, mintha nem is dugóba kerültünk volna, hanem csak meglátogattuk Andrásékat, hogy kérjünk tőlük egy BoardBag-et.
Kiskunlacházán átvettük Ágitól a kulcsokat.
A házban kitűnő volt a hőmérséklet. Áron menjen azonnal az ágyba. Unicum és kirámolás. Vacsorára kirántottam négy csirkeszárnyat és megmelegítettem a maradék zöldbab főzeléket. Vacsora közben azon elmélkedtünk, hogy vajjon miért szeretünk mi annyira itt lenni Dömsödön. Megválaszolni nem tudtuk pontosan, helyette élvezkedtünk, hogy itt vagyunk. Közben Möci bekapcsolta a szaunát, de Áron oda már nem követhetett bennünket. Laza szaunázás és alcsi-palcsi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése