Hét óra körül ébredtünk. Möci hozott be egy kávét, de gyakorlatilag reggeli nélkül indultunk a Fehérvári úti rendelőbe.
A legnehezebb feladat az volt, hogy találjunk egy autónyi parkoló helyet. A röntgenre viszonylag hamar bekerültünk. Amikor Áront megvizsgálták és kiadták a leletet, elhatároztuk, hogy nem
éhezünk tovább, bemegyünk a csarnokba
és burkolunk valamit.
A leletet hiába olvasgattam, nem értettem belőle semmit. A csarnokban először pizza szeletre és főtt kolbászra gondoltunk,
de végül milánói és juhtúrós sztrapacska lett belőle Hiába kértünk kis adagot, én például meg se tudtam
enni olyan sok volt.
A gyermekorvosi rendelőben már nem ment olyan
gördülékenyen a dolog. Több mint egy órát kellett várni, mire sorra-kerültünk A doktornéni elolvasta a
röntgen leletet és alaposan megvizsgálta Áront, majd azt mondta, hogy még van gyógyulni valója. Kiváltottuk az újonnan felírt gyógyszereket és Áront ismét szobafogságra ítélve hazavittem.
A Canon Pixma nyomtatóban kifogyóban van mind a két patron. A régi bevált trükk, miszerint a nyomtató olcsóbban vehető meg induló készlettel, mint utána egy garnitúra festék patron, úgy néz ki ennél a típusnál is próbál beválni. De nem. A TESCO-ban 13300.-, de ahol én veszem, és ezért buszoztam egy órát, ott 8300.- forint volt.
Áron hamar megtanulta, hogyan kell szednie a különféle gyógyszereket. Áron legózott a szobájában.Emő csak délután érkezett meg, talált otthon egy kis bőröndöt, amelyik méretében megfelelt a Ryanair korlátainak.. A TV-ben nem volt nézhető műsor, a Malamud könyvön pedig nem vitatkoztunk, hanem együtt olvastuk.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése