Reggel nem kellett Áront indítani, mert ő a Nóra nagyitól ment a suliba. Egészen későn keltem. Először a számítógépen néztem meg az intézni valóimat. Megreggeliztem. Utána megnéztem, hogy Möci mit csinál. Még közösen megkávéztunk, majd lementem Emőke kajájáért.
Ebédre Möci felújította a káposztalevest. Egy kicsit intéztem a társasház közös ügyeit.
Kettő után indultunk a brushup-ra. Möci megígérte, hogy szorgalmasan fog tanulni, protezsáljam be Katie-hez. Kiírtunk Áronnak egy tace-pao-t, hogy ha nem érünk haza amíg ő megérkezik, akkor menjen fel az Ilihez, majd érte megyünk.
Katienek előadtam, hogy Möci szeretne ezentúl csatlakozni a csoporthoz, a lustaságát, meg majd valahogyan legyőzzük.
Mindenkit beosztottak az új csoportba. Amikor vége lett a csoport beosztásnak mindenki ment az új helyére. A foglalkozás végén Emőke mondta, hogy ő nem jön velünk haza, mert ő még bemegy a piacra. Mi siettünk, mert Áron egyedül volt otthon.
Amikor hazajöttünk a Brushup-ról, vettem hagymát prézlit és csirke mellett. Hárman kezdtünk neki a vacsora készítésnek. Áron kirámolta a mosogatógépet, én kiklopfoltam a csirke mellett és kisütöttem, Möci pedig készítette a hagymás alma köretet. A vacsoránál csak hárman ültünk, de nemsokára megérkeztek Laciék. Emőke, miközben átjött Mannával, lemondott a saját részéről és így Fruzsina megkóstólhatta, mit ettünk vacsorára.
Laciék hozták a megragasztandó réztáblát.a.
Megbeszéltük, hogy október 10-én elmegyünk Miskolcra és egy Zorán koncerten ünnepeljük meg Möci születésnapját.
Amikor Laciék elmentek, Möci és Áron még sütötték holnapra a hétfejű sárkányt, ami a suliba kellett. Szerintem nem sikerült úgy ahogyan sikerülhetett volna, de beleszólni semmiképpen nem akartam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése