Reggel még sikerült utánanéznem, hogyan indul el a fiú.
Reggeli után csak arra koncentráltam, hogy ma jön az apuka a gyerekeknek az áztatni való bélyegekért.és ma szerelik Csabinak az új wifis routerjét az új UPC szolgáltatáshoz.
Ebédre megettem Emőke valamelyik régebbi nyugger kajáját, majd felmentem, hogy várjuk a UPC-s szerelőt. Amíg vártam, addig kijavítottunk egy kapcsolók alá teljesen szakszerűtlenül felragasztott tapétát. Egy szűk félóra alatt meg is lettünk vele. A kapcsolók visszaszerelése már hosszabb időt vett igénybe, mivel az egyik világítási áramkörnek csak az egyik végén volt alternatív kapcsoló, a másik végén sima.
Amikor megjött a UPC-s szerelő, agyon figyeltem, hogy mit csinál, hogy Csabinak be tudjak számolni a történtekről és az eredményről. A munka végeztével kipróbáltuk a wifit és minden tökéletesen működött.
Este Áron felment Ilihez, de nyolc után mi is felmentünk, részben azért, hogy ellenőrizzük, mikor megy aludni a fiú és azért is, hogy megkóstoljuk a barackpálinkáját.
Közben Emő heves vitába keveredett Árminnal, aki állítólag egy látó fiú, de én nem hiszek benne.
Kértem Ilitől kölcsön egy üveg mézet, mert a mienk elfogyott és csak tegnap rendeltem meg az újabb adagot.
Áronnal megállapodtunk abban, hogy ott aludhat az Ilinél, de reggel hét előtt legyen otthon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése