Ha leszámítom, hogy egy fillér nélkül mentünk a piacra, akkor már a reggel nagyon kellemes volt. A helyen, ahol a tojást és a kolbászt szoktuk venni, megkérdeztem, hogy van-e jövő szombatig hitelünk. Igen van, mondta, így azután vettünk két doboz tojást, sütni való szalonnát és disznósajtot.
Otthon ugyanolyan nagy reggelit készítettünk, mint amikor még volt pénzünk. Egyszer majd csak egyenesbe jövünk.
Ebédre, meg egyáltalán az éléskamra, illetve a hűtőszekrény részére sóska, zöldbab szedés volt a program.
A diótörést már csak azért is, mert terveztem egy diótortát sütni.
Möci Access továbbképzése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése