Ébredés közben rájöttem a legoptimálisabb megoldásra, hogy hol fogom a huzikában elvezetni az antenna kábelt. Az ugyanis nagyon zavart volna, ha a közbülső felső szekrényeket mind át kellett volna fúrni. Nekem mindig hajnaltájt jönnek a probléma megoldásaim.
Reggel felmentettem Möcit is és Áront is a reggeli készítése alól. Elszaladtam a kárpát kenyérért és Áron kérésére vettem még 15 dkg. füstölt tarját is.
Möci bár fel volt mentve, de azért odakészített egy nagy lábas lecsót. Nekem már csak a paradicsomot kellett hozzátennem és ellátni fűszerekkel.
A reggelire bundás kenyeret készítettem Áronnak. Möci meg én megkóstoltuk a lecsót.
Az időjárás egy kissé javulni látszik.
Átmentem Gabikához, főleg azért, hogy Ferit áthívjam kiszabadítani a huzikát mert Nagy Feri bejelentette műszaki vizsgára. A huzikának annyira be voltak süllyedve a kerekei, hogy a mover egyedül nem bírta kimozdítani, csak úgy, ha mi öten (Béni, Feri, Áron, Zoli bácsi meg én rásegítettünk. Végül sikerült kitenni a szűrét az utcára.
Möci megint learatta a sóska termést.
Elpakoltam a bringákat az istállóba és még utoljára meglocsoltam a veteményest.
Möcivel megírtuk a házi feladatát. Úgy érzem, hogy amikor neki segítek, az az én angolomnak is jót tesz
Ebédre Möci feltálalta a csirke aprólék nélküli zöldborsó levest és utána a csirkehúsokkal díszített sóskát. Mindkettő nagyon finom volt.
Délután felakasztottam a huzikát a Scenicre és elindultunk vele Budapestre.
Útközben hívott minket Nóra nagyi, hogy beszámoljon arról, milyen jól érzi magát Egerben, csak egyedül mi hiányzunk neki. Jövő hét szerdára tervezi a hazajövetelét.
Itthon kerestünk egy megfelelő helyet, ahol a hosszú lakókocsis szerelvénnyel le tudunk parkolni. Azért nem akasztottam le a lakókocsit, mert reggel két helyre is kell vele mennünk. Nagy Józsinál (Hollakó) kifúratom a tetőt az antenna számára és utána peparkolom a huzikát a bánya parkolójába.
Kicsit még angoloztunk, azután lefekvés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése